Connect with us

Lehallgatás

A LYUKAS ORSZÁG: A szerb rendőrség lehallgatta a szerb elnököt

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Becsült olvasási idő: 7 perc

A belgrádi Kurir újévi interjút készített a szerb elnökkel, amelyben Aleksandar Vučić felfedte, hogy mi lappang a színfalak mögött. A Kurir Aleksandar Vučićot “emberarcú elnökként” igyekezett bemutatni a nagyközönségnek, aki eddig még ilyen nyíltan nem beszélt a családjáról, és természetesen a politikáról. Vučić ekkor említette meg, hogy már másfél éve lehallgatják. De hogy ki, az rögtön kiderül, illetve nem derül ki teljesen, ami viszont felvet néhány kérdést.

Öljetek már meg!

Az interjúból nem lett azonnal Szerbiára és világraszóló ügy, mert mindenki elment haza újévezni, Vučić elnök pedig már sokszor kiáltott farkast ahhoz, hogy a sajtó ne fogadja kételkedve az ilyen jellegű kijelentéseit.

A “meg akarnak ölni” tragikomédiának már sok jelenetét eljátszotta a szerb elnök, tavaly novemberben nyíltan szólította fel azokat, akik az életére akarnak törni.

– Mire vártok, tegyétek már meg, öljetek már meg, szürke kis egérkék


– bujtogatta potenciális gyilkosait Aleksandar Vučić.

Ehhez képest már semmiség egy szimpla lehallgatási ügy. Illetve mégsem szimpla ez ügy, mert van benne néhány primadonnákat megszégyenítő piruett.

A titok kiszivárgott

A Kurir jólértesült újságírója a szerb elnök mellének szögezte a kérdést: most valljon színt Vučić úr, lehallgatják, vagy nem hallgatják le, mert egy ideje a “biztonsági struktúrákból” olyan hírek szivárognak ki, hogy őt, mint köztársasági elnököt és legközelebbi munkatársait, sőt a családtagjait is lehallgatják. És vajon van-e erről tudomása?

Ez egy olyan kérdés, amitől “minden kívülálló újságíró” hülyét kap, mert miért is ilyen jólértesült a kolléga?

Ráadásul azonnal felvetődik a kérdés, hogy milyen “biztonsági struktúra” az, ahonnan hírek szivárognak ki? És vajon minderről tud-e a köztársasági elnök, akinek hivatalból tudnia kellene bármi hasonlóról.

Elég furcsa lett volna, ha “Vučić úr” azt mondja, hogy nem tud semmit, és az interjút készítő újságírótól értesül először az ügyről. Akkor jobb, ha hazafelé bemegy az első boltba, és vesz egy golyóálló mellényt.

Így hát a szerb elnök természetesen tudott arról, hogy lehallgatták. És akkor most jön a marketing rész, ne menjenek sehova!

– Bizonyítékaim van arra, hogy lehallgattak. Rendelkezem a felvett beszélgetéseimmel, pedig egyesek törölni akarták. De ne feledjék, hogy amikor valaki ekkora támogatással rendelkezik, akkor vannak, akik őszintén és szakszerűen akarják végezni a munkájukat, és nem egyeznek bele bizonyos dolgokba


– mondta a szerb elnök. Ez magyarán azt jelenti, hogy a lelkiismeretes emberek leadják a hanganyagot az elnökség épületének portáján.

Aki most már semmit nem ért, az jól figyeljen, mert most derülnek ki a dolgok!

A lehallgatás a Kurir-olvasók szemével

Nézzük, mit tudhat az, aki ma Kurirt olvas Szerbiában!

A lehallgatás másfél éve tart, és köztársasági elnök birtokában vannak a bizonyítékok, de nem akarja őket kiadni a kezéből. Ezt megerősítette Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter is, aki bejelentette: a rendőrség kideríti, hogy kihez vezetnek a szálak.

Az átlagos Kurir-olvasó azt is tudja, hogy kiket hallgattak le a köztársasági elnökön kívül.

Ezek a következők: Andrej Vučić, az elnök testvére, Danilo Vučić, az elnök idősebb fia, Bratislav Gašić, a BIA igazgatója, Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és a Szerb Haladó Párt alelnöke, Nikola Selaković, szerb külügyminiszter, Vladimir Đukanović, a haladók elnökségének tagja és parlamenti képviselője, valamint Zvezdan Terzić, a Crvena Zvezda futballklub vezetője.

Igazából nem arra érdemes figyelni, hogy ki van a listán, hanem inkább arra, hogy ki nincs rajta, de erről később még szó esik.

A Kurir hűséges olvasói azzal is tisztában vannak, hogy a lehallgatásokat a szerb rendőrségen belüli struktúrák hajtották végre, amelyek erre a célra “titokban” különleges felszereléseket szereztek be. A lehallgatást a szerb belügyminisztérium épületéből hajtották végre.

Nyilván azért, hogy ne keltsenek feltűnést.

Az ügyet azután kezdték felgöngyölíteni, miután néhány rendőr felfogta, hogy kit is hallgatnak le. Ehhez ugyan másfél év kellett, mindenki más másfél perc alatt felismeri a szerb elnök hangját Szerbiában, de lendüljünk túl ezen!

– Amikor a rendőrök közül néhányan rájöttek, hogy kit hallgatnak le, akkor elvitték a rögzített beszélgetéseket a szerb elnöknek


– állítja a Kurir meg nem nevezett informátora.

Ebből kiderül, hogy a szerb elnök honnan jutott a hozzá a felvételekhez.

A belgrádi lap olvasói azt is tudják, hogy folynak a kihallgatások, amelyeket a szerb belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya folytat.

A belső ellenőrök a bűnügyi rendőrséghez tartozó speciális vizsgálati ügyosztály tagjait faggatják, akik – egyebek között – az elektronikus ellenőrzésért, vagyis a lehallgatásokért is felelnek.

Mégsem lyukas az ország?

A szerb elnök úgy véli, hogy Szerbia nem lyukas ország azért, mert valaki lehallgatja az államfőt.

Aleksandar Vučić a történetbe végül belekeverte a “külföldi tényezőt” is.

– Nem könnyű azonban ellenállni a különféle külső hatásoknak, mert egy bizonyos pillanatban mindenki politikus lesz, és kereskedik. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a külföldi tényező egy része is érintett. De ne hibáztassuk a külföldieket, amikor mindenekelőtt saját embereink kavarták az ügyet


– mondta a szerb elnök, aki nem kívánt reagálni arra, hogy az ügybe belekeveredett-e valaki a szerbiai vezetésből.

– Megtudjuk. Hadd vizsgálják meg az állami hatóságok. A törvényeket be kell tartani, és meggyőződésem, hogy minden érintettnek felelnie kell tettéért


– nyilatkozta Vučić, és hozzátette, hogy senki sem rögzítheti az államfői beszélgetéseket.

Ezek után térjünk vissza a fenti névsorhoz, és nézzük meg, hogy kinek a neve hiányzik. Az elmondottak tudatában az ügyet vizsgáljuk meg ismét a Kurir olvasóinak szemüvegével.

A belgrádi Vučić- és kormánypárti hírportál gyanúsnak találta, hogy Nebojša Stefanović jelenlegi védelmi miniszter, és volt belügyminiszter a Szputnyik hírügynökség szerb nyelvű oldalán és YouTube csatornáján nyilvánult meg a lehallgatási ügyben.

A Kurir cikkében arról ír, hogy a lehallgatási ügy – meg nem nevezett biztonsági szakértők szerint – bizonyos értelemben csendes államcsíny-kísérletnek számít. Mindez pedig már majdnem felér egy vádirattal.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Most együtt futottak neki a kérdésnek Most együtt futottak neki a kérdésnek
Bosznia2 nap telt el azóta

Várhelyi és Konaković visszavonulót fújt, közös nyilatkozatot tettek közre Srebrenicáról

Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös...

Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér
Bosznia3 nap telt el azóta

A boszniai külügyminiszter nekiment Várhelyinek, és felmondott egy Magyarországgal kötött szerződést

A boszniai külügyminiszter felmondta a március 6-i Szijjártó-látogatás során bejelentett EU-integráció támogatását célzó bilaterális megállapodást. Az egyezmény lényegében 50 boszniai...

A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják
Magyarország5 nap telt el azóta

Vučić és Orbán a következő napokban meglátogatja a megsebesült szlovák miniszterelnököt

Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de...

Szijjártó szerint Magyarország mindent meg kíván tenni azért, hogy hozzájáruljon a nyugat-balkáni és európai stabilitáshoz és békéhez, Dodik szerint Magyarország annyira pártatlan, hogy akár irányíthatná is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat Szijjártó szerint Magyarország mindent meg kíván tenni azért, hogy hozzájáruljon a nyugat-balkáni és európai stabilitáshoz és békéhez, Dodik szerint Magyarország annyira pártatlan, hogy akár irányíthatná is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat
Magyarország6 nap telt el azóta

Dodik szerint Magyarország akár vezethetné is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat

Szijjártó szerint a nemzetközi politikai szereplőknek be kellene fejezniük a feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, valamint a szankciókkal való fenyegetődzést, akárcsak az erőszakos...

A Talentis Group erősíteni akarja a lukavaci üzem régiós szerepét a Balkánon A Talentis Group erősíteni akarja a lukavaci üzem régiós szerepét a Balkánon
Bosznia6 nap telt el azóta

A Mészáros Lőrinc-féle Talentis Group tovább terjeszkedne a nyugat-balkáni régióban

A Lukavaci Cementgyár magyar tulajdonosai támogatni akarják a helyi egészségügyi és oktatási intézményeket, valamint a sportegyesületeket. Így nem zárható ki...

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava