Connect with us

Bosznia

ORSZÁGOS GYÁSZNAP: Nyolc fiatal fulladt meg Bosznia-Hercegovinában, a kilencedik elment haza

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vikendhaz
A cikk meghallgatása

Nagy tragédia érte Bosznia- Hercegovinát, ahol nyolc fiatal fulladt meg szilveszterkor a Posušje melletti Tribistovoban. A négy fiú és a négy lány egy hétvégi házban szilveszterezett, ahol másnap holtan talán őket. A térségben szinte kizárólag horvátok élnek. A fiatalok haláláért áttételesen a koronavírus okolható, hiszen a Balkánon egyre gyakoribb jelenség, hogy a fiatalok a nem igazán téliesített víkendházakban vagy nyaralókban buliznak a szigorú hatósági intézkedések miatt.

Fulladásos halál

Egyelőre nem világos, hogy a fiatalok pontosan mikor és mitől fulladtak meg a fenti képen látható épületben.

Ezzel kapcsolatban annyi derült ki, hogy a 18-19 éves fiatalokkal a barátaik és a szüleik reggel négy óra körül még beszéltek telefonon, azt követően viszont nem válaszoltak a hívásokra.

A jelek szerint halálukat a szomszédos helyiségben működő aggregátor okozta, amely még akkor is ment, amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre.

Ráadásul a fiatalok gázmelegítőt is vittek magukkal, amely ugyan nagyon gyorsan kellemes hőmérsékletet csinál, viszont elszívja az oxigént.

Az épületen az összes ablak és ajtó zárva volt. 2021 01 02 071542

Ki találta meg őket?

Az áldozatokra a szomszédos nyaralóban újévező fiatalok találtak rá délelőtt tíz óra körül, miután egyikük betörte az ablakot, és bejutott az épületbe.

– A szomszédos nyaralóban is voltak fiatalok, akiknek feltűnt, hogy jóideje már senki sem jött ki a közeli házból. Ezt követően megpróbáltak bejutni az épületbe, de az ajtó zárva volt, hiába kopogtak rajta. Egyiküknek sikerült bemenni, és a földszinten nyolc élettelen embert talált, ezt követően hívta a rendőrséget

– mondta a HINA horvát hírügynökségnek egy rendőri vezető, aki szerint a szóban forgó víkendház nehezen járható környéken van.

Az áldozatok holttestét Mostarba szállították, ahol a boncolást végzik, az eredmények két napon belül várhatók.

A kilencedik résztvevő

Az újévi bulin részt vett egy kilencedik fiatal is, akinek azonban másnap munkába kellett mennie, ezért sajtójelentések szerint az egyik későbbi áldozat hazavitte, majd visszatért a tragédia helyszínére.

A túlélő együtt dolgozott a végzetes szilveszteri buli egyik résztvevőjével, aki a mulatságból akart munkába indulni. Az áldozatok Posušjeból és környékéről származnak.

– Hihetetlen tragédia! El sem tudja képzelni, hogy mit jelent ez egy 1500 lakosú település számára. Az áldozatok egy nemzedékhez tartoznak, kiskoruktól ismerték egymást, együtt nőttek fel, a családokat rokoni szálak kötik össze, vagy éppenséggel az első szomszédok

A nyolc fiatal közül öten Mostarba jártak egyetemre.

Az esetet követően rendkívüli telefonos ülést tartott a bosznia-hercegovinai kormány, amely mára országos gyászt hirdetett az ország egész területére.

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség soros elnöke részvéttáviratot küldött az áldozatok családtagjainak, hangsúlyozva, hogy a nyolc fiatal halála nagy veszteség a hozzátartozók számára.

És miután az áldozatok horvátok, Zoran Milanović horvát elnök is mélységes részvétét fejezte ki az elhunyt lányok és fiúk hozzátartozóinak és barátainak.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava