Connect with us

Földrengés

MEGINT MOZGOTT, DE NAGYON: Ezúttal 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot, növekszik a halottak száma

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután. A természeti katasztrófának Petrinjaban egy gyermekáldozata van, az Index horvát hírportál szerint a közeli Glinaban további négy személy vesztette életét. Ugyanez a hírportál jelentette, hogy az esti órákra hétre emelkedett a halottak száma. A nyolcadik áldozatot éppen akkor találták meg egy templomban, amikor a Nova TV tudósítója élő adásban volt. A talaj továbbra sem nyugodott meg, 19 óra körül is voltak jól érezhető utórengések. A szeizmológusok szerint a dél körül történt földrengés óta egyetlen perc sem telt el kisebb-nagyobb talajmozgás nélkül.

Furcsa, hogy nagyobb

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt.

A horvát szeizmológiai intézet ügyeletese szerint csak remélni lehet, hogy ez volt a legerősebb rengés, egy ilyen erős talajmozgás esetén ugyanis az utórengések is meghaladhatják az 5-ös erősséget.

Az ügyeletes szerint ezért egy ideig még nem várnak jó napok Horvátországra.

Nem túl sok jót sejtet egy másik szeizmológus véleménye sem, aki szerint nem megszokott, hogy egy nagyobb földrengés kövessen egy kisebb erejű talajmozgást, legutóbb egy évvel ezelőtt fordult elő ilyen jelenség Kaliforniában.

Az eddigi tapasztalatok szerint ahol egyszer földrengés történik, ott szinte biztosan lesz egy újabb talajmozgás, csak azt nem tudni, hogy mikor.

Tragédiára tragédia

– Tragédia tragédia után, ez a 2020-as év

– jelentette ki a horvát miniszterelnök Petrinjaban, ahol még nem nyugodott meg a föld, a dél körüli rengést követően ugyanis már voltak kisebb-nagyobb utórengések ugyanazzal az epicentrummal.

Andrej Plenković közölte: a legfontosabb feladat az, hogy alternatív szállást találjanak a hajlék nélkül maradtak számára. A horvát miniszterelnök szerint a petrinjai laktanyában helyezik el a hajlék nélkül maradt személyek egy részét, mintegy ötszáz embert.

Plenković megerősítettek, hogy a Petrinja központjában egy kislány életét vesztette.

Sajtóértesülések szerint egy összedőlt házból egy apát és egy kislányt húztak ki, a gyermek azonban belehalt sérüléseibe.

Feltételezik, hogy további áldozatok és sérültek lehetnek a romok alatt, ezért katonákat is vezényeltek a térségbe, hogy segítsenek a kutatásban és a helyreállításban.

Az esti órákra megnövekedett a halottak száma, de nem kizárt, hogy vannak még további áldozatok is.

A helyszínen járt Zoran Milanović horvát köztársasági elnök is, aki szerint Petrinja központja úgy néz ki, mint Groznij.

Milanović annak a reményének adott hangot, hogy az Európai Unió segítségével a várost újjáépítik. Hozzátette azonban, hogy az emberek érzelmein esett sebekre nehéz lesz gyógyírt találni.

A sziszeki kórház

A horvát miniszterelnök közölte, hogy Sziszekben megrongálódott a helyi kórház épülete. A Nova TV helyszíni jelentése szerint kiürítették a gyógyintézet jó részét.

A kórház igazgatója úgy nyilatkozott, hogy drámai a helyzet, több osztályon jelentősen károk keletkeztek a földrengés következtében, ezért a betegeket evakuálták, illetve egy részüket más, főleg zágrábi kórházakba irányították át, beleértve ebbe a műtétre várókat és a Covid-részlegen fekvőket is.

Közben kiürítették a petrinjai kórházat is, amely a sziszeki kórház kihelyezett részlege.

A földrengés Zágrábban is épületeket rongált meg, a lakosság egy része elhagyta a fővárost, pánik és rémület lett úrrá az embereken.

A zágrábi Index által közzétett videón a földrengés pillanatai láthatók egy zágrábi lakásban.

A rengés súlyos károkat okozott a zágrábi Honvédelmi Minisztérium épületében is, amelynek egyes részei leomlottak.

A horvát léginavigációs szolgálat kedd este arról számolt be, hogy a zágrábi irányítótorony is kárt szenvedett a földrengésben, emiatt egy időre megszakította a légi forgalmat Zágráb felett.

Horvátország egyes részein elment az áram, és nem működtek a telefonok, illetve nem volt internet sem. A horvát elektromos művek közlése szerint este hat órára sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást.

A nemzeti válságstáb azonnali hatállyal és országos szinten feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat, amelyet a koronavírus terjedésének megállítására vezettek be december 23-án.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű utórengés követett. Kedden, a déli órákban újabb talajmozgás volt Petrinja környékén.

Akik segítenének

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az újabb pusztító földrengés után az Európai Uniós Horvátország mellett áll.

– Újabb pusztító földrengés Horvátországban, a második az utóbbi két napban. Ismét beszéltem Andrej Plenković miniszterelnökkel. Készek vagyunk segíteni. Megkértem Janez Lenarčičot, hogy utazzon Horvátországba, amint azt a helyzet megengedi. Horvátország mellett állunk

– közölte Von der Leyen a Twitteren.

Felkínálta segítségét Aleksandar Vučić szerb elnök is, aki azt üzente, hogy szerb részről készen állnak minden segítséget megadni Horvátországnak.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava