Connect with us

Advent

ADVENT: Zágráb dacol a járvánnyal

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

zagraeb ho
A cikk meghallgatása

Bár idén közel sem dübörög úgy a zágrábi advent, mint a korábbi években, amikor a világ szinte minden tájáról, így Magyarországról is, érkeztek vendégek a zágrábi Idegenforgalmi Közösség által szervezett rendezvénysorozatra, a horvát főváros azonban dacolni látszik a járvánnyal.

Ami nincs

Nincsenek sátrak a főtéren, de árusok, lacikonyhák sem, és az idén nem szervezték meg a zágrábi advent egyik fő attrakcióját, a nyílt téri korcsolyapályát sem.

Ennek jegén nem csak a polgárok szórakozhattak, hanem változatos jégrevüket is láthatott a többezres nézőközönség.

A várost viszont ugyanúgy feldíszítették, nem maradt el az óriási karácsonyfa, a Manduševac-kút köré font adventi koszorú, és a Zrínyi tér (Zrinjevac) és az Óváros is a megszokott varázslatos látványt nyújtja.

A zágrábiak kedvenc kávézói, éttermei nem működnek, így az embereknek meg kell elégedniük azzal, hogy egy pohár forralt borral sétálnak az egyáltalán nem kihalt városközpontban.

Sőt, mutatóba még külföldi turista is fel-feltűnik, a vállalkozó kedvű, vagy Európában ragadt amerikaiak, kanadaiak formájában, de hellyel-közzel egy-egy német vagy skandináv is akad.

Ami van

Az Idegenforgalmi Közösség igyekszik menteni, ami menthető, s így szabadtéri rendezvényekkel, alkalmi kiállításokkal csábítja a zágrábiakat és a vendégeket városnézőbe.

Így a Horvát Nemzeti Színház környékén a Diótörő világát igyekeznek feleleveníteni, a IV. Béla parkban a legkisebbek találhatják meg a számukra érdekes tartalmakat.

Az Óvárosban (Gornji grad) a Strossmayer sétányon egy század eleji zágrábi polgári család karácsonyi szokásait elevenítették fel a szabad ég alatt.

Így bekukkanthatunk a konyhába, megcsodálhatjuk az ebédlőt és ennek asztalán a hagyományos karácsonyi ebédet, a pulykasültet mlincivel, ami leginkább a lebbencstésztához hasonló szárított/pörkölt tésztaféle.

Ennek lapjait használat előtt apróbb darabokra törik, kifőzik, majd pecsenyezsírral öntik nyakon.

De vannak számunkra is ismerős sütemények ,hájas kifli, linzer, kuglóf, mákos és diós keltkalács – a horvátok viszont nem ismerik a bejglit.

Továbbsétálva benézhet a nappaliba és a zeneszobába: valamikor polgári körökben nem volt ritkaság, hogy a család minden tagja játszott valamilyen hangszeren.

A sétány végén, a Gradec téren megcsókolhatjuk szívünk választottját a fagyöngy alatt, és erről egy szelfivel értesíthetjük a világot.

Mi van hátra?

Lehet, hogy végül a zágrábiak számára nem marad más a városban való mászkálásnál, a válságtörzs ugyanis bejelentette, hogy december 23-ától kéthetes utazási tilalmat vezet be.

Az intézkedés értelmében a jelzett időszakban a horvátok csak külön engedéllyel hagyhatják el tartózkodási helyüket.

Mint ezt Božinović belügyminiszter bejelentette, az utazási tilalmat sokkal szigorúbban kezelik, mint tavasszal, és csak azok kapnak engedélyt, akik ezt megfelelően megindokolják.

Hogy mi lesz a síszezonnal, a zágrábi középosztály abszolút státusszimbólumával, jelenleg még senki sem tudja, viszont az osztrákok még reménykednek. Mindenfelé osztrák síparadicsomok hirdetéseit látni, online és az írott sajtóban is.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava