Connect with us

Oroszország

BARÁTOK KÖZT: Politikai és katonai együttműködésről, valamint a térség helyzetéről tárgyalt az orosz külügyminiszter Belgrádban

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Politikai, gazdaság és katonai együttműködésről, a koronavírus-járványról, valamint a nyugat-balkáni térség helyzetéről és gondjairól tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Aleksandar Vučić szerb államfővel kedden Belgrádban.

Ki szabotál?

A találkozót követő sajtótájékoztatón az orosz diplomácia vezetője üdvözölte Szerbia álláspontját, miszerint továbbra is kiáll a katonai semlegesség mellett, és egyetlen katonai tömbhöz sem kíván csatlakozni, Szergej Lavrov szerint ugyanis ez a béke megőrzésének a kulcsa.

Köszönetet mondott a szerb elnöknek azért, mert Belgrád nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, és többször is kijelentette, nem is áll szándékában szankciókat bevezetni Moszkva ellen.

Szergej Lavrov azt is leszögezte, hogy Oroszország támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatában foglaltakat, vagyis azt, hogy Koszovó Szerbia része, és a két félnek ezt tiszteletben tartva kell megoldást találnia a fennálló feszültségekre.

Hozzátette: úgy látja, nem Belgrád, hanem Pristina “szabotál” minden megállapodást.

A semlegesség katonai támogatása

Aleksandar Vučić köszönetet mondott az orosz külügyminiszternek azért a segítségért, amelyet a szerb hadsereg korszerűsítése érdekében nyújt Oroszország.

Moszkva az utóbbi években helikopterekkel, repülőkkel és harckocsikkal járult hozzá a szerb hadsereg modernizációjához.

Oroszországot és Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik össze, Belgrád és Moszkva kölcsönösen támogatja egymást a nemzetközi színtéren.

Moszkva több szinten is segíti Belgrádot, a nemzetközi szervezetekben például akadályozza Koszovó felvételét, mert Belgrádhoz hasonlóan úgy véli, hogy Pristina 2008-as függetlenségének egyoldalú kikiáltása érvénytelen, Koszovó továbbra is Szerbia déli tartománya.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia vezetői az évek során többször is közölték, nem kívánják megszakítani kapcsolataikat Oroszországgal.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava