Connect with us

Háborús bűnök

NEM BÜNTETLENÜL TÁVOZOTT: Meghalt a háborús bűnökért elítélt Tomislav Merčep volt horvát belügyminiszter-helyettes

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Hosszan tartó betegség után, életének 69. évében meghalt Tomislav Merčep volt horvát belügyminiszter-helyettes, akit a zágrábi bíróság szerbek ellen elkövetett háborús bűnökért hét év börtönre ítélt.

A négy évig tartó perben a bíróság 2016-ban nem jogerősen bűnösnek találta Merčepet, amiért a délszláv háború idején nem akadályozta meg az általa vezetett osztag tagjait abban, hogy civileket raboljanak el, kínozzanak meg, és végezzenek ki.

A bíróság szerint hallgatásával gyakorlatilag jóváhagyását adta arra, hogy katonái bűncselekményeket kövessenek el horvátországi szerb lakosok ellen, amíg ő nem tartózkodott a helyszínen.

2017-ben a legfelsőbb bíróság jogerősen 7 évre növelte büntetését.

A vádlott nevét viselő osztag, a “Merčepovci”, háborús bűnöket követett el a szerb lakosság ellen 1991 végén és 1992 elején Kutenyán, Pakrácon és Zágráb környékén.

Törvényellenesen tartóztattak le 52 embert, közülük 43-at megöltek, hármat eltűntnek nyilvánítottak, hatan pedig túlélték a kínzásokat.

Merčep mindvégig tagadta a vádakat, és cáfolta, hogy parancsnoka lett volna annak az osztagnak, amely a nevét viselte.

Egy időben ő volt a horvát rendőrség főparancsnoka, az 1991-95-ös délszláv háború idején pedig a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) magas rangú tisztségviselője, egyúttal parlamenti képviselő, 1992-93-ban pedig belügyminiszter-helyettes is volt.

Betegsége miatt a horvát legfelsőbb bíróság feltételesen szabadlábra helyezte. Ezután még hat hónapot élt.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava