Connect with us

Háborús bűnök

HÁBORÚS BŰNÖK: Lemondott, majd Hágába utazott a koszovói elnök, mert megerősítették ellene a vádakat

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

taci haga
A cikk meghallgatása

Hashim Thaçi több mint tíz évig volt Koszovó elnöke vagy miniszterelnök, de ezen felül más vezető tisztségeket is betöltött az utóbbi húsz-huszonöt éveben az államigazgatásban, vagy a Koszovói Falszabadítási Hadseregben. Most viszont lemondott az elnöki posztjáról, miután hivatalosan vádat emeltek ellene, és további kilenc társa ellen háborús bűncselekmények elkövetése miatt. Thaçi lemondásával mindenképpen egy időszak ér véget, amelyet követően olyan politikusok állhatnak esetleg Koszovó élére, akiket nem terhelnek a kilencvenes évek eseményei.

A lemondás

Bejelentette lemondását Hashim Thaçi koszovói elnök, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el.

– Mint ahogy ígértem is, semmiféle körülmények között nem engedem meg, hogy Koszovó elnöke jelenjen meg a bíróság előtt, ezért az államfői integritásnak, az ország integritásának, az állampolgárok integritásának és méltóságának oltalmazása érdekében, valamint a nemzetközi közösséggel fenntarott kapcsolatok tiszteletben tartása érdekében lemondok államfői tisztségemről

– jelentette ki Thaçi, aki minden koszovóit arra kért, hogy ne veszítse el a reményt, hiszen az ország kivívta a függetlenségét, és azóta megerősödött.

A volt koszovói államfő nem sokkal később már magánemberként utazott el a Hágába, hogy szembesüljön a különleges ügyészséggel, amely az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával még a nyáron emelt vádat ellene és kilenc egykori harcostársa ellen.

Thaçi mandátuma jövő februárban járt volna le, így viszont az alkotmány értelmében előrehozott elnökválasztást kell kiírni, annak végeredményéig pedig a parlament elnöke látja el az államfői feladatokat is.

A lemondást követően Vjosa Osmani házelnök ideiglenesen át is vette az államfői tisztséget.

Az okok

A különleges ügyészség vádirata szerint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) egykori parancsnokai legalább 100 gyilkosságért vonhatók felelősségre.

Az áldozatok között koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek vannak, de a vádlottak nem kímélték politikai ellenfeleiket sem.

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es, úgynevezett Dick Marty féle jelentése alapján indított vizsgálatot az UÇK tagjai ellen a konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények és szervkereskedelem miatt.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget és bíróságot az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik.

Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UÇK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

Akik üdvözlik

– Az Európai Unió tudomásul veszi Hashim Thaçi koszovói elnök lemondását, és üdvözli, hogy együtt kíván működni az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására létrehozott hágai különleges ügyészséggel

– közölte az Európai Unió külügyi szolgálata, amely megerősítette, hogy az unió határozottan támogatja a hágai különleges ügyészség munkáját.

– Az ügyészséggel való teljes együttműködés fontos bizonyítéka Koszovó jogállamiság iránti elkötelezettségének. Az együttműködés pedig alapvető eleme Koszovó előrehaladásának az európai úton, valamint az EU és a Nyugat- Balkán egészével való kapcsolatának

– foglaltak állást Brüsszelben, ahol abban bíznak, hogy Koszovó képviselői a törvényeknek megfelelően biztosítják az intézmények működésének folyamatosságát.

Aki nem üdvözli

Nem üdvözölte a koszovói elnök lemondását Eliot Engel amerikai kongresszusi képviselő, aki az albán-amerikaiak, és a koszovói albánok szószólója az amerikai törvényhozásban.

A demokrata párti Engel felszólította az Egyesült Államok kormányát annak ellenőrzésére, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló hágai ügyészség elfogult-e az albánokkal szemben.

Engel szerint ha ez megerősítést nyer, akkor a washingtoni kormánynak meg kell szakítania az együttműködést a szóban forgó ügyészséggel.

– Ezért felhívom az Egyesült Államok külügyminisztériumát és igazságügyi minisztériumát, hogy vizsgálja meg a különleges ügyészség munkáját annak biztosítása érdekében, hogy az ügyészség ne etnikai hovatartozásuk miatt célozza meg az embereket, és állítsák le az amerikai támogatást, ha kiderül, hogy mégis ezt teszi

– hangsúlyozta a kongresszusi képviselő és a ház külügyi bizottságának elnöke, miután megerősítették a Hashim Thaçi koszovói elnök elleni vádakat.

Engel szerint az amerikai kongresszus a továbbiakban szorosan figyelemmel kíséri az ügyészség munkáját, miután “komoly aggodalmak vannak” azzal kapcsolatban, hogy a bíróság csak az “állítólag bűncselekményeket elkövető albánokat üldözi”, és nem teszi meg ugyanezt a más nemzetiségűek esetében.

– Világos akarok lenni: aki súlyos háborús bűncselekményeket követ el, azt bíróság elé kell állítani, etnikai hovatartozástól függetlenül. De ebben az időszakban Koszovóban a bűncselekmények túlnyomó többségét Slobodan Milošević hadserege követte el az etnikai tisztogatások során. Rendkívül súlyos kérdéseket vet fel, hogy a különleges ügyészséget létrehozó törvény etnikailag vak-e, hogy csak az albánokat üldözi

– jelentette ki a befolyásos demokrata párti politikus.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava