Connect with us

Szerbia

NEHÉZ SZÜLÉS: Megszavazta Ana Brnabić új kormányát a belgrádi parlament

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

2362461 screenshot 2 ff 11
A cikk meghallgatása

A 250 fős szerb törvényhozásban – annak ellenére, hogy összesen hat ellenzéki képviselő van – ötórás vitát követően a jelen lévő 232 képviselő közül 227 biztosította támogatásáról és 5 ellenezte a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS), a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Győzelem Szerbiának lista gerincét adó jobbközép Szerb Patrióta Szövetség (SPAS), a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a bosnyák Igazság és Megbékélés Pártja (SPP) koalíciós kormányát.

Ana Brnabić – programjának ismertetésekor – kiemelte: a kormány a folytonosságra törekszik, tehát az lesz a feladata, hogy a korábban megkezdett munkát folytassa, ugyanakkor az új miniszterek friss energiát visznek a munkába.

A következő időszak legfontosabb feladatai között az egészségügyi rendszer fejlesztése és az emberek életének védelme, a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezése, a szervezett bűnözés elleni harc, a katonai és minden más típusú függetlenség megőrzése és a nemzeti érdekek védelme, a jogállamiság erősítése és az európai integráció felgyorsítása, valamint Szerbia gazdasági megerősítése szerepel.

Hozzátette: a kormány stratégiai célja az európai uniós tagság, ugyanakkor szeretné megőrizni jó kapcsolatát Kínával és Oroszországgal is.

Aleksandar Vučić államfő bejelentése szerint 2022 tavaszán az elnökválasztással egy időben előrehozott parlamenti választást is tartanak, így a köztársasági elnök várakozása szerint a következő körülbelül másfél év az intenzív munkáról fog szólni.



Booking.com

Három új minisztérium

Az új kormánynak 21 minisztériuma van, hárommal több, mint az előzőnek, megalakult ugyanis a falu- és vidékfejlesztési, a családügyi, valamint az emberi és kisebbségi jogi minisztérium. A kabinetnek így a miniszterelnök mellett 21 tárcavezetője, illetve két tárca nélküli minisztere van.

A Vajdasági Magyar Szövetség sem miniszteri, sem kormányalelnöki pozíciót nem kért a koalíciós tárgyalásokon, államtitkári szinten vesznek részt a Brnabić-kabinet munkájában.

Ezzel kapcsolatban Pásztor István, a VMSZ elnöke korábban elmondta: szeretnék megőrizni az eddigi államtitkári tisztségeket az oktatási minisztériumban, az építésügyi tárcában, a mezőgazdasági, illetve az egészségügyi tárcában, emellett pedig szeretnék, ha államtitkáraik lennének az energiaügyi, a környezetvédelmi, az igazságügyi és a pénzügyminisztériumban.

Szerbiában június 21-én tartottak parlamenti választást, a korábban áprilisra tervezett voksolást ugyanis a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.

Annak ellenére, hogy a választást elsöprő többséggel nyerte meg a Szerb Haladó Párt, és 21-gyel több mandátumot szerzett a parlamentben, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges, a kormányalakítási tárgyalások négy hónapot vettek igénybe.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava