Connect with us

Bulgária

KÖTELEZŐ KATONAI SZOLGÁLAT? Fegyver lesz elég, de lesz-e elég katona?

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

f 16 bulgaria
A cikk meghallgatása

A jelek szerint igaza lesz a Сега (szega = most) című bolgár napilapnak, amely már több mint két évvel ezelőtt azt állította egy összeállításának a címében, hogy “Lassan, de biztosan visszatér a kötelező katonai szolgálat” rendszere. Bár a népszerű újság akkori jóslata elsősorban nem Bulgáriára vonatkozott, ma már egyre több jel utal arra, hogy a szófiai vezetés is azon töri a fejét: hogyan lehetne elérni a fegyveres erők – 20 százalék fölötti – létszámhiányának a felszámolását.

Nem népszerű a katonai pálya

A Duma című bolgár napilap minisztériumi adatokat ismertető összeállítása szerint a tavalyi év végére például a szárazföldi erőknél 26 százalékos volt a létszámhiány, míg a tiszteknél a betöltetlen posztok aránya 19 százalékos, a harcosok /matrózok/ körében pedig 29 százalékos.

A bolgár rádió Horizont című programja részletesen beszámolt arról a kampányról, amelyet a szófiai védelmi minisztérium és a fegyveres erők indítottak tavaly a katonai pálya népszerűsítése érdekében.

Míg 5-6 évvel ezelőtt általában öten pályáztak Bulgáriában egy szerződéses katonai megbízás elnyeréséért, manapság nehéz megfelelő számú jelöltet találni.

A szerződésesek kezdő fizetése havi bruttó 900,- leva (1 BGN = 183,06 HUF), és ezt évente 2 százalékkal automatikusan megemelik.

Az első szerződést 3 éves időtartamra kötik, a jelentkezők a 28. életévüket be nem töltöttek közül kerülhetnek ki, akik majd 46 éves korukig szolgálhatnak a seregben.

Törvényt kellett módosítani

A jelek szerint a népszerűsítő kampány ugyan megállította a létszámhiány további növekedését, ám nem hozott átütő sikert, így a bolgár parlament a napokban első olvasatban már módosította is a katonai szolgálatról szóló törvényt.

Ennek alapján lehetővé teszik a 40. életévet még be nem töltöttek számára a 6 hónapos önkéntes katonai szolgálatot.

Bulgáriában egy évtizeddel ezelőtt szüntették meg a kötelező sorkatonai szolgálatot, azóta mintegy 32 ezer fős hivatásos hadsereg áll szolgálatban, ám a hivatásos és szerződéses katonák rendszere nem tudja biztosítani a fegyveres erők létszámigényének a kielégítését.

Kraszimir Karakacsanov miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter szeptember végén a légierő Dolna Mitropolija-i iskolájának az újranyitásakor adott nyilatkozatában ki is jelentette:

– Az önkéntes katonai szolgálat rendszerének visszaállítása csak az első lépést jelenti, mert továbbra is úgy vélem, hogy védelmünkben csak akkor tudjuk megoldani a problémákat, ha helyreállítjuk a sorkatonai szolgálat rendszerét, ahogyan az több európai országban is történik.

A miniszter a BTA bolgár hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta azt is, hogy a kormány jövő márciusig tartó mandátumának a lejártáig a minisztériuma tervbe vette a fegyveres erők állományába tartozók fizetésének a 10 százalékos megemelését.

Fegyver lesz bőven

A puszta számok alapján kedvezőbbnek tűnik a helyzet a bolgár katonai költségvetés növekedése és a haditechnikai fejlesztések terén.

Bulgária ugyanis a NATO azon országai közé tartozik, amelyek már 2019-ben a GDP-jük 2 százalékát költötték védelmi kiadásokra, és ezzel teljesítették a 2014-ben, a walesi NATO-csúcson kitűzött célt.

Az eredmény annak köszönhető, hogy Szófia megrendelte a Lockheed Martin amerikai repülőgépgyártó cégtől 8 darab F-16-os Block 70-es negyedik generációs vadászgép legyártását.

A gépekből Bulgária még egyet sem kapott meg, az F-16-osokat 2024-ig szállítják le az amerikaiak, ám a szerződésben foglaltaknak megfelelően Szófiának már tavaly szeptemberben ki kellett fizetnie a gyártónak 2,2 milliárd levát.

Az investor.bg honlap tavaly ősszel részletesen ismertette a bolgár televízió szakértőkre hivatkozó elemzését arról, hogy 2019-ben az Egyesült Államok után Bulgária került a második helyre a NATO-országok közül a GDP-arányos védelmi kiadásokat tekintve.

Az ismertetésben azt írták, hogy tavaly új fegyverekre és fegyverzetre 1,4 milliárd levát fordítottak, így a 8 darab F-16-os vásárlására költötték a védelmi kiadások 60 százalékát.

A Duma című napilap már idézett cikkében viszont nyíltan megírták, hogy a gépvásárlást nem számítva csak 246,4 millió levával nőttek a megelőző évhez viszonyítva a védelmi kiadások, ami csak 0,11 százalékos növekedést jelent.

Nekik nem nyolc kell, hanem tizenhat

A védelmi miniszter a közelmúltban már bejelentette, hogy minisztériuma újabb 8 darab F-16-os gép megvásárlását tervezi, mégpedig úgy, hogy eladná a légierő MiG-29-es gépeinek egy részét.

A további bolgár fegyverkezési tervekből már annyi nyilvánosságra került, hogy Szófia 300 millió levát fordít az érkező amerikai vadászgépek kiszolgálásának és fenntartásának a biztosítására.

Ezen kívül közel 984 millió levát költenek két járőrhajó megvásárlására haditengerészete számára, még az idén hozzákezdenek 40 darab T-72-es harckocsi korszerűsítéséhez, és a következő 8 évben 1,5 milliárd leva értékben pedig mintegy 150 páncélozott szállító járművet szereznek be.

Fegyver és fegyverzet tehát lesz, a kérdés csak az, hogy a létszámgondok fényében Szófia visszaállítja-e a kötelező sorkatonai szolgálatot.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava