NÉPI FELKELÉS 2.0: Akár újabb két hónapig is maradnának a tüntetők Szófia központjában

Oszd meg az ismerőseiddel, ha tetszik a cikk

Megmerevedtek a frontvonalak Szófia központjában, ahol már 64 napja néznek farkasszemet egymással a kormány lemondását követelő tüntetők és a közrend biztosítására kivezényelt rendőrök és csendőrök. Nikolaj Hadzsigenov ügyvéd, a tiltakozássorozat egyik irányítója, a bolgár rádiónak úgy nyilatkozott: Ha kell, még 64 napig maradnak a városközpontban, amíg el nem érik követeléseik teljesítését, mindenekelőtt Bojko Boriszov kormányfő és a legfőbb ügyész lemondását.

A vízipisztolyokat is elkobozzák

A korábbiakhoz képest csütörtökre jelentősen csökkent a tiltakozás hevessége, jóllehet a kormányváltásért utcára vonult tömegek már meghirdették a „nagy népi felkelés 2” akciósorozatuk kibontakoztatását, miután a szeptember 2-ra meghirdetett „nagy népi felkelés 1” megmozdulásukkal nem tudták lemondásra bírni a kormányt.

A novinite.bg internetes honlap nyugodtnak minősítette a 64. tüntetési napon kialakult helyzetet.

Szófia szívében, az egykori pártközpontból kialakított parlamenti székház, a miniszterelnökség és az államelnökség épületegyütteseinek a térségében. A rendőrök ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol átvizsgálják a tüntetésekre érkezők ruházatát, tiltott eszközöket keresve náluk.

A sajtó szerint 1-2 komolyabb vágó- és szúróeszközön kívül még játékkardot és vízipisztolyt is elkoboztak a rend őrei, akik 6 tüntetőt elő is állítottak, de a nap folyamán valamennyiüket szabadon engedték.

A tüntetéssorozat tömegjellege folyamatosan változik, ám a követelések változatlanok: a tiltakozók szerint véget kell vetni annak, hogy Bulgáriában a maffia uralkodik, mindent elöntött a korrupció, a kiváltságosok azt tesznek, amit csak akarnak.

A bolgárok menekülnek a saját hazájukból

Szvetla Petrova újságíró a csütörtöki tüntetés egyik szónoka azzal vádolta a Bojko Boriszov vezette Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) politikai erőt, hogy kormányzása eredményeként Bulgáriáról az a kép alakult ki: Bulgária irányvesztett országgá vált, a bolgárok zavarodott emberek, olyan gazdasági migránsok, akik menekülnek a hazájukból, ahol hatalmasak a szociális különbségek, amelyek megölnek minden értéket és reményt.

Petrova azt hangoztatta, hogy az utóbbi 10 évben az országba érkezett eurós támogatások a maffiát erősítették, és Bulgária minden fejlődési mutatót tekintve az utolsó helyen áll, és első helyen a korrupció és a szegénység tekintetében.

A tüntetés szervezői bejelentették, hogy csütörtökön már néhány vidéki város képviselői is ott voltak Szófia központjában, ahova az optimistább tiltakozók bejelentése szerint 35 ezer vidékit vártak.

Egyelőre csak annyi látszik bizonyosnak, hogy nem fognak hamar eltűnni a tüntetők a bolgár főváros szívéből.

Keller Tivadar

Keller Tivadar

1978-2013 az MTI munkatársa, 1995-től főmunkatársa. 1984-87 és 1990-94 között a hírügynökség szófiai, 1996-2001 között zágrábi, 2003-2007 között bécsi tudósítója, 2007-2008 között az MTI külpolitikai főszerkesztője, 2008-2010 között a Hírszerkesztési Központ főszerkesztő-helyettese, 2010-2013 között kiemelt hírügynökségi szerkesztő. 2014-2015 között a D1 televízió CNN-híradójának szerkesztője, 2017-ig egy határon túli magyar hetilap kontrollszerkesztője.

Oszd meg az ismerőseiddel, ha tetszik a cikk

Facebook hozzászólások

EZT OLVASTAD?  PÁRTOSODÓ RUSZOFILEK: Vezetőjük szerint a nép azt látja, hogy a demokrácia alatt nem jött el a szabadság

Kedvelés a Facebookon

Facebook Pagelike Widget