Connect with us

Horvátország

HOMO TURISTICUS: Nyaralhatnak-e idén külföldi turisták az Adrián?

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A Homo turisticust a koronavírus sem pusztítja el. Gari Capelli horvát turisztikai miniszter megerősítette, hogy a csehek, az osztrákok, és a szlovákok már ezen a nyáron szeretnének felkeresni Horvátországot, hogy ismét megmártózhassanak az Adriában. A horvát GDP 20%-a származik a turizmusból, ezért a horvátoknak sem mindegy, hogy miként alakul a járványhelyzet.

Korridor a cseheknek

Mintegy kétszáz cseh utazásszervező iroda azt javasolta, hogy Horvátország nyisson korridort a cseh turistáik számára.

A legnagyobb utazási irodákat összefogó cseh szövetség sürgette a prágai kormánynál, hogy “mentse meg a nyári szezont”.

A kezdeményezés alapján különleges légihíd épülne ki Prága, valamint Split és Dubrovnik között, amelyen keresztül azok a csehek juthatnának el az Adriára, akiknek negatív a koronavírus-tesztjük.

– Ezzel bizonyítják, hogy próbálnak tenni valamit. Azt javasolták, hogy nyíljanak úgynevezett “turisztikai folyosók” a Horvátországba történő utazásokhoz, hiszen mint állították, járványügyi szempontból Horvátország Szlovéniával együtt biztonságos országnak tűnik számukra

– jelentette ki a horvát turisztikai miniszter.


[totalpoll id=”7371″]

Gari Capelli szerint egyelőre igen kicsi az utazásszervezők mozgástere, ezért a csehek úgy gondolták, hogy a legkönnyebben Horvátországba juthatnának el, és kedvező feltételek között foglalhatnák aranzsmánokat.

– Nem tudom, hogy sikerül-e nekik, majd meglátjuk. Ez nem csak tőlünk függ, hanem más országoktól is

– tette hozzá a horvát idegenforgalmi tárca vezetője, aki nem zárta ki, hogy hasonló kérések érkezhetnek Ausztriából vagy Szlovákiából is.

Capelli szerint sok függ a horvátországi járványügyi helyzet alakulásától is.

A teszt nem garancia

A cseh utazási irodák tehát negatív vírusteszttel szeretnék az ottani turistákat az Adriára küldeni, ez a megoldás azonban nem tetszik Krunoslav Capaknak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatójának.

– Ha egy embert ma tesztelnek, és negatív teszttel rendelkezik, az semmit nem jelent, mert a teszt akár már holnap pozitív lehet. Az inkubáció, emlékeztetnék rá, 14 nap, és egy ember öt-hat napig is lehet az inkubáció állapotában, tehát ismétlem: a teszt semmit nem jelent

– szögezte le Capak a horvát válságstáb sajtótájékoztatón.

A járványügyi vezető szerint biztonságot csak az jelentene, ha a nyaralni vágyó csehek indulás előtt tizennégy napig karanténba vonulnának, amit horvát részről is ellenőrizni tudnának.

– A másik lehetőség, hogy a turisták hazájában kedvező járványügyi helyzet alakul ki, és nem lesz egyetlen új megbetegedés sem, ami biztonságot jelentene a horvát lakosság számára

– tette hozzá Capak, aki maga is úgy látja, hogy a koronavírus-fertőzés előfordulása a nyár folyamán csökkenhet, és ezért bizonyos számú turista esetleg felkeresheti Horvátországot.

A járványhelyzet decentralizálása

Horvátországban viszonylag kedvező a járványügyi helyzet, az utóbbi időben már többször is ötven alá esett a napi megbetegedések száma.

Az Adriai-tenger partján fekvő Split és Dubrovnik azonban továbbra is gócpontnak számít, főleg az idősotthonokban történő megbetegedések miatt.

Horvátországban most azon gondolkodnak, hogy néhány megyében – ahol jobb a helyzet – enyhítik a szigort, vagyis “decentralizálják” a járványügyi intézkedéseket.

Davor Božinović belügyminiszter arról beszélt az előbb említett sajtóértekezleten, hogy a következő napokban megyénként vizsgálják meg az epidemiológiai helyzetet, és egyes megyékben esetleg enyhítik a korlátozásokat.

Božinović szerint azonban ezzel kapcsolatban még nincs hivatalos döntés, de előfordulhat, hogy napokon belül lesz.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava