BARÁTI SEGÍTSÉG: Szerbiába 11 repülőgéppel érkezett az orosz segély, az orosz orvosok a Topolyán izolált szerb katonákat is gyógyítják

Utolsó módosítás:

A szerb védelmi minisztérium közlése szerint 11 orosz repülőgép landolt Belgrádban. A gépek védőeszközöket és orvosi felszereléseket hoztak, amelyeket Oroszország azt követően küldött Szerbiának, hogy Aleksandra Vučić szerb elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A gépek fedélzetén orosz orvosok érkeztek Szerbiába, akik már vasárnap megkezdik a munkát. Az oroszok egy csoportja Topolyára megy, ahol a megfertőződött személyekkel kapcsolatba került szerb katonákat tartják izolációban.

Két hullámban jöttek

Pénteken napközben hat orosz gép szállt le a Belgrád melletti batajnicai katonai repülőtéren, szombatra virradóra pedig megérkezett a másik öt gép is.

A lélegeztetőgépeken, a gyógyszereken és az egyéb felszereléseken kívül orosz orvosok és egyéb személyzet is érkezett Belgrádba, köztük az épületek fertőtlenítésére szakosodott szakemberekkel.

Az orosz különítménynek majdnem száz tagja van, köztük egy tábornok, 42 tiszt, 42 altiszt és az orosz egészségügyi minisztérium két alkalmazottja.

Az első hat orosz gépet Ana Brnabić szerb miniszterelnök és Alekszandr Bocan Harcsenko orosz nagykövet fogadta.

A szerb miniszterelnök az oroszokat üdvözlő beszédét arra is felhasználta, hogy ismételten megintse az ország lakosságát.

Emberek! Vegyék már komolyan! Az ötödik hétben vagyunk. Eddig ellenőrzés alatt tartottuk a helyzetet, de ez ne csapjon be bennünket, mert három ilyen nap, és a kapacitásaink teljesen megtelnek

– mondta a szerb kormányfő a betegek a halottak számának növekedésére utalva.

Az oroszokat üdvözölte Aleksandar Vulin, szerb védelmi miniszter is, aki szerint érkezésük azt bizonyítja, hogy Szerbia nincs egyedül.

Vasárnap kezdődik a bevetés

A belgrádi Katonai Orvostudományi Akadémián már meg is tartották az első találkozót az orosz különítmény tagjaival.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint összeállították a munkatervet, valamint kijelölték azokat a településeket és létesítményeket, ahol az orosz orvoscsapat és az biológiai védekezési szakemberek tevékenykednek majd.

A tervek szerint az orosz orvosok és ápolók kiképzik a koronavírus által megbetegített páciensekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő szerb orvosokat, valamint segítséget nyújtanak nekik a gyógyítás és a karantén megszervezésében.

A tervek szerint két orvoscsoport Belgrádban marad, mert a helyzet ott a legsúlyosabb.

A hivatalos orosz közlés szerint összesen öt orvoscsoportot küldenek Nišbe, Nagykikindára, Valjevoba és Ćuprijába.

A tervek szerint egy orvoscsoport és egy biológiai védelmi csoport indul a vajdasági Topolyára, ahol azokat a katonákat különítették el, akik fertőzött személyekkel kerültek kapcsolatba.

A szerb védelmi tárca vezetője néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy kilenc katona fertőződött meg, akik a határok ellenőrzésében vettek részt.

Aleksandar Vulin szerint állapotuk javul.

A miniszter arról is beszélt, hogy összesen 642 szerb katona van “izolációban”, akiknek az állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik.

Varga Szilveszter

Varga Szilveszter

1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője

Mondd el a véleményedet!