Connect with us

Görögország

ÁTTÖRÉSI KÍSÉRLET: A görög-török határon ismétlődik meg a tompai forgatókönyv, Bulgária megerősítette a határait

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

evrosz hatar
A cikk meghallgatása

A görögök és a bolgárok azt követően erősítették meg a keleti határokat, hogy a törökök közölték: nem tartják tovább vissza az országban tartózkodó menekülteket és migránsokat. A bejelentést megelőzően heves harcok robbantak ki a szíriai Idlíb tartományban, ahol február 27-én a Tahrir as- Sám dzsihadista fegyveres koalíció támadást indított a szíriai hadsereg állásai ellen. Erre válaszul a damaszkuszi kormányhadsereg tüzet nyitott a támadókra. A szélsőséges fegyveresek mellett 33 török katona is áldozatul esett a harcoknak. Ennek ürügyén az ankarai vezetés a menekültek és a mingránsok be- és továbbengedése mellett döntött. A legfrissebb jelentések szerint most a görög-török határon ismétlődik meg a tompai forgatókönyv.

A török rendcsinálás ára

Néhány nappal ezelőtt Leszbosz és Híosz szigetén is tüntetések voltak, mert az athéni kormány úgy döntött, hogy új befogadó központokat létesít a térségben.

Görögországi beszámolók szerint a regionális kormányzó és a sziget egyik elöljárója is csatlakozott az úttorlaszokat építő demonstrálókhoz.

Ez nem is meglepő, hiszen a Törökország közelében lévő földdarabok valójában börtönszigetekké váltak, és nem lenne tévedés, ha “Migráns-szigetek” néven kerülnének be a földrajzkönyvekbe.

Az öt-hat szigeten lévő központok eredetileg 6,2 ezer személy befogadására alkalmasak, az ott tartózkodó migránsok száma azonban meghaladja a 42 ezret, ami hétszeres túlterheltséget jelent.

Ez az arány érvényesül a Leszbosz szigetén lévő, és eredetileg 3 ezer fő befogadására alkalmas Moria befogadó központban is, ahol jelenleg 19 ezer ember tartózkodik.

A görög szigeteken tartott tüntetésekre hamarabb megérkezett a válasz Ankarából, mint Athénból, Recep Tayyip Erdoğan török elnök ugyanis bejelentette, hogy a szíriai harcok eldurvulása miatt rászabadítja a migránsokat Európára.

Hogy a két dolog között mi az összefüggés, az csak ő tudja, hacsak nem az, hogy Erdoğan Európával akarja megfizettetni a szíriai “török rendcsinálás” árát.

Gumicsónakok és autóbuszok

Törökország tehát úgy döntött, hogy keleten és nyugaton is megnyitja a határait.

A török hatóságok a Middle East Eye elnevezésű hírportálnak megerősítették, hogy 72 órára, vagyis három napra megnyitják a szíriai határ egy részét is, hogy szabad átjárást biztosítsanak Európa felé a Szíriából érkező menekülteknek.

Törökországban jelenleg 3,6 millió szíriai menekült tartózkodik, és az ankarai vezetés korábban már jelezte, hogy nem fogad be több embert, ha felerősödnek a harcok Szíria észak-nyugati részén.

Mindössze egy nappal az ankarai döntést követően máris érkeznek a görög szigetekre a messziről jött emberek, de nyilván nem azok, akik a mostani török döntést követően lépték át a török-szír határt.

Helyszínen tartózkodó francia újságírók szerint a most érkezők között afgánok is vannak, az egyik francia fotós hét afgán férfit, három afgán nőt és öt gyereket kapott lencsevégre, amint kiszállnak egy gumicsónakból.

Mindeközben szárazföldön is elindultak a migránsok, akik az utak mentén gyalogolnak a bolgár és a görög határ felé, különböző török szervezetek pedig buszokat készítenek elő, hogy Isztambulból az említett határokra vigyék őket.

A beszámolók szerint a szíriai menekültek “tisztában vannak fele, hogy politikai célokra használják fel őket, de nem törődnek vele, mert félelem nélkül szeretnének élni”.

Áttörési kísérlet

A görög miniszterelnök közben válságtanácskozásra hívta a védelmi és a külügyminisztert, a görög hadsereg vezérkari főnökét, a partiőrség parancsnokát és a további illetékeseket, mert kiderült, hogy már 1,2 ezer menekült és migráns tartózkodik a kastaniesi határátkelőnél, ahol ostromállapot alakult ki.

A görög rendőrök könnygáz bevetésével igyekeznek megakadályozni a migránsok behatolását az országba.

A görög hadsereg két kommandós egységet is a rendőrség rendelkezésére bocsátott, hogy segítse a határok védelmét különösen az Evrosz veszélyeztetettebb szakaszain.

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szintén arról tájékoztatta a sajtót, hogy Bulgária is megerősítette a határvédelmet, mert abba az irányba is migránsok tartanak.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava