NEMZETI HŐS: A szerb szegény legény, aki előtt leborult a világ

Az elmúlt három évtizedben kevés olyan szerb(iai) közszereplő volt, aki szinte az egész nemzet támogatásával és nagyrabecsülésével büszkélkedhetett. Még a sportolók körében is kevesen vannak, akik annyi pozitív reakciót váltottak ki, mint Novak Đoković, függetlenül a honfitársak életkorától és társadalmi helyzetétől. A harminchárom éves Đoković sokak számára igazi nemzeti hőssé vált, amikor január 12-én az ATP-kupa döntőjében, Sydneyben a spanyolok ellen győzelemre vezette a szerb férfi tenisz-válogatottat.

Szerb hazafias dalok

Nagy és lelkes közönség gyűlt össze Sydneyben, a lelátókon sokan az ausztráliai szerb diaszpóra tagjai voltak.

Đoković egy másik nagyszerű teniszezővel, Viktor Troickivel az oldalán, megszerezte a spanyol nemzeti csapat feletti győzelemhez szükséges döntő pontot, és ezzel hozzájárult az ATP Kupa megnyeréséhez.

A rajongók látványosan ünnepléssel fogadták és üdvözölték a győzelmet: a teniszezőkkel együtt lelkesen és hangosan énekelték a szerb hazafias dalokat, és ebben is Đoković járt elől. A hazafias hangulatban Koszovóról szóló dalok is elhangoztak.

Đoković az utóbbi tizenöt évben az egyik legnépszerűbb szerb személyiség, mind otthon, mind a világ minden táján.

Az idő múlásával az emberek elkezdtek véleményt alkotni róla és a szerepéről, pozitívat vagy negatívat attól függően, hogy önmaguk milyen értékeket képviselnek.

A véleményeket a saját ízlésük szerint alakították ki, miután Đoković magánéletének jelentős része nyitott könyv a nyilvánosság számára.

Szerbia informális nagykövete

Novak Đoković hírneve karrierjének előrehaladtával párhuzamosan növekedett.

Mára bizonyos értelemben az újkori Szerbia arca lett: fiatal, sikeres, okos, udvarias, szellemes, és mindemellett világbajnok egy olyan előkelő, és arisztokrata sportban, amely korábban sem Szerbiában, sem a Balkánon nem volt túlzottan népszerű.

Đokovićnak köszönhetően azonban kedvelt sport lett a szerbek körében.

Szerbia több évtizeden keresztül gyenge minősítéseket kapott, főleg nyugaton, ám ebben is fordulat következett be, hiszen Đoković Szerbia “informális” nagykövetévé vált a külföldiek szemében.

A szerb teniszbajnok nagy és számos megbecsülésben részesült a hazájában is, az Air Serbia például egy repülőgépét nevezett el róla.

Időközben Đoković megnősült, gyereke született, humanitárius alapot hozott létre és vállalkozást indított, egyebek között teniszpályák építésére Szerbiában.

Akik neheztelnek Đokovićra

Az elmúlt években a szerb ász néha valós, néha viszont nyilvánvaló képtelenségek miatt negatív reakciókat is kiváltott honfitársai részéről, ami a szerbek esetében nem meglepő.

A szerb társadalom egy része azt kifogásolja, hogy Đoković meggazdagodott, és Monacóba költözött, ami nem valami hazafias cselekedet, mivel ezáltal más államnak adózik.

Mások gyanakodni kezdtek a Đoković család üzleteinek tisztaságát illetően, sőt felesége, Jelena családjának üzleti tevékenységével kapcsolatban is.

Egyesek azt feltételezik, hogy édesanyja közreműködött a Szerbiában nem túl népszerű mini vízerőművek építésében.

A szerb nemzet egy része viszont azt nem bocsátja meg, hogy Đoković apja, Srđan Đoković, a 2012-es választási kampány során állítólag az egész család nevében Boris Tadićot, az Európa-barát Demokrata Párt akkori vezetőjét támogatta.

A tömegek szórakoztatása

A hazafiasság és a tisztesség mellett a szerbek véleménye Đoković esetében megoszlik a szerb teniszező életvitelét illetően is, mint például a vegetáriánus életmód vagy a vallási meggyőződés.

A szerb társadalom egy része nem nézi jó szemmel Đoković “modern” szokásait, és talán ezzel magyarázható, hogy a Sydneyben aratott győzelmet követően az előbb említett édesapa kijelentette, hogy fia valójában nacionalista, akinek Koszovó sokat jelent.

Mindettől függetlenül tovább tart a Đoković-kultusz a szerbek körében.

Đoković karakterének és munkájának talán egyetlen és valóban értelmes kritikáját az egykori tehetséges és sikeres kosárlabdázó, a mai híres baloldali publicista, Ljubodrag Simonović Duci fogalmazta meg.

Simonović – anélkül, hogy Đoković magánéletében turkált volna – a professzionális sportot a “tömegek szórakoztatásának” nevezte a kapitalisták részéréről, ami a fiatal sportolók kizsákmányolása által “a nép, mindenekelőtt pedig a fiatalok és a munkásosztály elbutítását” szolgálja, miközben a multinacionális cégek hatalmas pénzeket keresnek rajta.

Ha netalán mindez igaz is, a jelenség nem Novak Đokovićtyal kezdődött, és nem is vele zárul le.

Miután az elmúlt évtizedekben más területeken nem tapasztalható konkrét és látható siker, sok szerb olyan terepnek tekinti a sportot, amelyen keresztül kifejezhető a nemzeti fölény és a büszkeség.

Novak Đoković pedig egy szegény fiú volt, aki kemény munkával jutott fel a csúcsra, ezért jó alany arra, hogy nemzeti hőssé váljon.

Amíg Đoković legyőzi a nagy nyugati teniszezőket, és a sportolókat gyakran kísérő botrányokat elkerülve megőrzi fényes karizmáját, addig minden bizonnyal nem veszik el tőle a nemzet csillagának és a nemzet hősének státusát.

Fotó: Novak Đoković hivatalos oldala