Connect with us

Magyarország

SZERBIAI TERJESZKEDÉS: Megnyitották a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálját

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

mol aralica antic pinter mol karlovci
A cikk meghallgatása

Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja Karlócán (Sremski Karlovci) – közölte a Mol szerbiai leányvállalata, a Mol Serbia. Ez a magyar olajipari vállalat legnagyobb szerbiai beruházása. Az üzemanyag-terminál az Euro Premium BMB és Euro Diesel üzemanyagok kezelésére és tárolására szolgál.

A Mol egy komoly cég

A szerb energia- és bányaügyi miniszter a megnyitón a Szerbia és a Magyarország közötti erős gazdasági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta.

Aleksandar Antić kiemelte, hogy a projekt az ellátásbiztonság növelése mellett a piaci versenyt is erősíti, ami a végső felhasználók érdeke is.

A befektetés szavai szerint bizonyítja, hogy Szerbia politikai és gazdasági szempontból is stabil ország, amelybe komoly cégek fektetnek be.

A Mol Serbia vezérigazgatója kijelentette, hogy a beruházásnak köszönhetően közvetlenül a Mol-csoport finomítóiból származó üzemanyagokkal láthatják el a piacot.

– Nagy hangsúlyt fektetünk a legmagasabb szintű környezetvédelmi előírások betartására, és az olajterminálon zajló egyetlen folyamat sem károsítja a környezetet

– mondta Ante Aralica.

Szerbiai jelenlét

– Az üzemanyag-terminál az utóbbi tizenöt évben, amióta a Mol jelen van Szerbiában, a magyar olajcég legnagyobb beruházása

– ezt már Magyarország belgrádi nagykövete jelentette ki.

Pintér Attila szerint ez a beruházás is azt bizonyítja, hogy Szerbia és Magyarország stratégai partnerséget ápol.

A szerbiai magyar befektetések meghaladják a félmilliárd eurót, de a magyar nagykövet szerint Magyarország tovább szeretné fejleszteni, és méginkább kiterjeszteni együttműködését Szerbiával.

A most megnyitott üzemanyag-terminál öt, összesen 8000 köbméteres dízeltartállyal és három, összesen 4000 köbméteres ólommentes benzin tartállyal.

Az üzemanyag kezelése teljesen automatizált, a terminál környezetkímélő adalékbefecskendező rendszerrel, saját biológiai szennyvíztisztítóval és olajszeparátorral rendelkezik.

A termékek szállítása folyami vagy közúti szállítással történik, a későbbiekben azonban vasúti szállítást is biztosítanak.

Terjeszkedés

A Mol Magyarországon, Horvátországban és Szerbiában piacvezető az üzemanyag kiskereskedelem területén.

A Mol 2003 óta van jelen Szerbiában, ahol 2005-ben nyitotta első töltőállomását.

Jelenleg 65 Mol-töltőállomás működik az országban, ahol a vállalat a második legnagyobb importőr az üzemanyag-nagykereskedelem piacán.

A Mol-csoport közel 2000 egységből álló kiskereskedelmi hálózatot működtet Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában, Horvátországban és Szerbiában.

Fotó: vrelegume.rs

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava