Connect with us

Horvátország

A HUAWEI-SZTORI: Amerikában ellenség, a Balkánon barát

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Az amerikaiak ki akarják szorítani a küszöbön álló 5g-s mobilhálózatok kiépítéséből a kínaiakat. Ezt szolgálhatja az is, hogy Donald Trump nemrégiben feketelistára tette a Huaweit. Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) a kínai cég alapítója és vezérigazgatója természetesen úgy nyilatkozott, hogy cége nem csinált semmi illegálisat vagy károsat, ezért nem engednek az amerikaiak nyomásának. Nemrég pedig jelezte, hogy a Huawei a világ új részein fektet be, hogy enyhítse az amerikai kereskedelmi tilalom által okozott károkat. Például a Balkánon.

Mindenkit lehallgattak

Öt-hat évvel ezelőtt még attól volt hangos a világsajtó Edward Snowden állítása szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) világszerte kémkedett.

– A Der Spiegel arról számolt be, hogy a Snowden-dokumentumok szerint az amerikaiak legalább 122 külföldi politikust lehallgattak.

A németek különösen sokat foglalkoztak az üggyel, mert Angela Merkel német kancellár neve is szerepelt a listán.

Sajtójelentések szerint az amerikaiak Alekszander Lukasenko fehérorosz elnöktől Julija Timosenkóig számos politikus után kémkedtek.

Az NSA lehallgatta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, de megfigyelték Abdullah Badarai volt malajziai kormányfőt és Bassár el- Aszad szíriai elnököt is, akárcsak a szomáliai, a perui, guatemalai és kolumbiai államfőt.

A mikrohullámú sütő

Korábban Amerikát tartották az egyéni szabadságjogok legeltökéltebb védelmezőjének, Snowden óta azonban lehetnek kételyeink afelől, hogy az amerikai kormány tiszteletben tartja-e a magánélet szabadságát.

Aki látta az Edward Snowdenről készült filmet, az már tudja, hogy a mobiltelefonokat a mikróba kell tenni, ha nem akarjuk, hogy lehallgassanak bennünket.

A 9to5Mac hírportál idén számolt be arról, hogy

-az iPhone-ban egy hiba lehetővé teszi a tulajdonosok lehallgatását, és a kamera bekapcsolását akkor is, ha fel sem vesszük a telefont.

Lehet, hogy az nem is hiba.

– Mindezek után elég furcsa, hogy az amerikaiak éppen kémkedéssel vádolták meg a kínaiakat.

Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága már 2012-ben készített egy jelentést, amely szerint a Huawei és a ZTE berendezéseinek használata közben az amerikai cégek “furcsa és aggodalomra okot adó” jelenségekre figyeltek fel.

Donald Trump most “keresztes hadjáratot” indított a Huawei ellen, aminek nyilvánvalóan az a célja, hogy kiszorítsa a kínai céget az 5g-technológia bevezetéséből világszerte, de legalább a szövetséges országokból.

Amerika vagy a Huawei

Az amerikai kormányzat ezért választás elé állította a szövetségeseket, és arra kérte őket, hogy senki ne használjon Huawei-eszközöket.

Az amerikai külügyminiszter februárban éppen Budapesten fogalmazta meg aggodalmait Kínával szemben.

Mike Pompeo úgy fogalmazott, hogy az érintett nemzeteknek mérlegelniük kell, hogy

-a Huaweit vagy az Egyesült Államokat választják-e.

Az amerikai figyelmeztetés nyilvánvalóan a világ összes országára vonatkozik, de nem véletlenül Budapesten hangzott el, hiszen Magyarország a NATO szövetségese és az Európai tagja, mégis “vendégül látja” a Huaweit.

Okos városok Horvátországban

Az Egyesült Államok elsőszámú közellensége nem csak Magyarországon, hanem a Balkánon is megvetette a lábát.

Áprilisban egy kínai küldöttség járt Horvátországban. A látogatás során memorandumot írtak alá arról, hogy a Huawei segíti Horvátországban az “okos városok” (Smart Cities) kialakítását.

A küldöttség tagja volt Zsen Cseng-fej, a Huawei vezérigazgatója is, aki saját kezűleg írta alá a megállapodást.

– Elvégre, ami jó a Huaweinek, az jó Kínának is.

Horvát beszámolók szerint a kínai cég olyan digitális platformot fejlesztett ki, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével kezelhetik a közbiztonsággal, a közszolgálattal, az oktatással, a mezőgazdasággal, a közlekedéssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket.

A Huawei vezérigazgatója azt mondta:

-büszkeséggel tölti el, hogy Horvátország felismerte a Huawei által kifejlesztett megoldások és kezdeményezések jelentőségét.

Zsen Cseng-fej hangsúlyozta, hogy a megállapodás megerősíti a Huawei és Horvátország közötti együttműködést.

Éppen ez az, amit az Egyesült Államok nem akar, hiszen ezzel lecsúszik egy üzleti lehetőségről.

Okos városok Szerbiában

Szerbiában augusztusban nyolc várost választottak ki az “okos városok” projekt megvalósítására, amelyekkel a kormány már meg is kötötte a szerződést.

A nyolc város között van természetesen Belgrád, viszont meglepő módon a vajdasági városok közül csak Nagykikindát érte ez a megtiszteltetés.

– Mivel az oroszok lemaradtak a digitális technológia fejlesztésében, ezért a szerbek is a kínaiakra támaszkodnak.

A kínai delegáció áprilisban Belgrádban is járt, és megállapodott a szerbekkel, hogy a Huawei regionális fejlesztési központot nyit Szerbiában, amit egy gazdasági-műszaki szerződésbe fogalmaztak bele.

A szerb kormány már jóvá is hagyta a memorandumot, amely lehetővé teszi a Huawei számára az okos városok létrehozását Szerbiában. Ebben a dokumentumban Belgrád mellett szerepel a másik két szerbiai nagyváros, Niš és Újvidék neve is.

Üzlet és kémkedés

Aligha kétséges, hogy a kínaiak kezdetben ellopták az amerikai technológiát.

De az is egyértelmű, hogy a nagyobb haszon reményében a termelés kihelyezésével az amerikaiak éppenséggel maguk vitték el Kínába a legújabb fejlesztéseket, és nyújtották át szinte tálcán a kínaiaknak.

– Ne legyenek illúzióink: a világon mindenki kémkedik a maga módján. Az amerikaiak ugyanúgy, mint a kínaiak.

Az 5g technológia és az okos városok telepítése nem csak üzleti szempontból fontos, hanem a kémkedés tekintetében is.

Az új technológia jó üzleti lehetőséget kínál, de kitűnően használható titkosszolgálati célok megvalósítására is.

És ha erről van szó, akkor az amerikaiak nem riadnak vissza attól, hogy politikai nyomást gyakoroljanak mindenekelőtt a szövetségesekre, de nem csak a szövetségesekre.

Harci készültség

De nem kell félteni a kínaiakat sem.

A londoni Times a napokban számolt be arról, hogy a Huawei igazgatója – aki korábban a Kínai Népi Felszabadítási Hadsereg tisztje volt – közölte a munkásokkal, hogy “harci készültségbe” kell helyezniük magukat, hogy a cég túlélje a válságot.

Vagyis az amerikai nyomást, ami a másik kínai céget, a ZTE-t már padlóra vitte.

– A cég élet-halál harcot vív… Akkor húzd a harci szekeret! Ha kilépsz a csatatérre, akkor kösd a köteledet a tankra, és húzzad. Mindenkinek erre az elhatározottságra van szüksége

– mondta az igazgató.

Zsen Cseng-fej biztos a győzelemben, és úgy fogalmazott, hogy három vagy öt éven belül megtörténik a “vérfrissítés”, és a kritikus pillanatok túlélését követően új hadsereg születik a Huaweiben.

Az igazgató azonnal fel is tette a kérdést, hogy miért jön létre az új hadsereg, és meg is válaszolta azt.

Azért, hogy a Huawei domináns szerepet töltsön be a világban.

Fotók: Huawei, The Times

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava