SZERB SCI-FI: Szerbia az acél és a robotok országa lesz - BALK MAGAZIN

SZERB SCI-FI: Szerbia az acél és a robotok országa lesz

Oszd meg az ismerőseiddel, ha tetszik a cikk

Néhány évvel ezelőtt a kínaiak vették meg a szendrői acélgyárat, azóta úgy jönnek fel, mint a festék alatt a rozsda. A HBIS (Hebei Iron and Steel) letelepedését követően a szerb elnök arról vizionál, hogy még acélosabbá teszi a kínai-szerb barátságot. Mégpedig azért, hogy Szerbia ne csak nehézipari termékeket szállítson Európába, hanem “kicci, óccó” robotokat is.

A legnagyobb kiszállító

Az amerikaiak elmentek, a kínaik bejöttek.

Az amerikai US Steel 2003-ban 23 millió dollárért vette meg a szendrői acélgyárat, amely 2012-ben még Szerbia legnagyobb exportőre volt.

Az acél világpiaci árának esését követően a szerb kormány 1 dollárért vásárolta vissza a gyárat, amelyet a US Steel be akart zárni. Ezzel több ezer munkahelyet mentettek meg.

A szerbek 2016-ban továbbadták a gyárat a kínai HBIS-nek, amely ígéretet tett arra, hogy senkit nem bocsát el, és ezt be is tartotta. Ma

több mint ötezren dolgoznak a szendrői vasműben,

amely ismét Szerbia legnagyobb kiszállítója, tavaly és idén maga mögé utasította a Fiat kragujevaci autógyárát is.

A szendrői vasmű legjelentősebb piaca az Európai Unió mindaddig, amíg Brüsszel nem követi az amerikai példát, és nem vezet be vámokat a tagországokon kívülről érkező acéltermékekre.

Robotok Szerbiából

A kínaiak a szendrői gyár megvásárlásakor 300 millió dolláros fejlesztést ígértek, ebből 120 millió dollárt most be is fektetnek.

EZT OLVASTA(D)?
NINCS MEGÁLLÁS: Akár betegséget is terjeszthetnek a migránsok a szerb-román-magyar hármashatárnál

Aleksandar Vučić Szendrőben lerakta a szendrői vasmű ökológiai részlegének alapkövét.

A szerb elnök szerint a legújabb beruházásnak köszönhetően lecserélik a gyár felszereléseinek nagy részét. A vasműből így lesz intelligens, környezetbarát, modern és energiatakarékos gyár.

Sokan elsiklottak felette, pedig a szerb elnök az alapkő elhelyezésekor új irányt is kijelölt.

Vučić azt szeretné, hogy Szerbia az acél mellett a robotok országa is legyen.

A szerb elnök ugyanis kijelentette, hogy

megkezdte a tárgyalásokat a kínai befektetőkkel arról, hogy robotokat előállító gyárat építenek Szerbiának.

Vučić szerint ez új távlatokat nyit Szerbia számára.

A repülő autók

A szerb elnök a Tianjinben tavaly tartott “nyári Davos fórumon” már szemet vetett a robotokra.

Azt mondta, hogy Szerbiának be kell lépnie a “negyedik ipari forradalomba”, és mindent megtesz azért, hogy bevigye hazájába a modern technológiát.

Ez a mesterséges intelligencia, most ez arat. Kérni és követelni fogom magunknak is. Lehet, hogy nem győzök, de ha mégis – akkor biztos lehetek abban, hogy sokat tettem Szerbiáért

– mondta Vučić, aki egyúttal újabb szerbiai látogatásra hívta meg Hszi Csin-ping kínai elnököt.

Aki hozhatna magával néhány “kicci, óccó” kínai robotot, mert Vučić szerint ebben rejlik Szerbia jövője. És a repülő autókban.

EZT OLVASTA(D)?
MOST IS MEGÚSSZA? Belgrádban fejbelőtték azt a férfit, akit a Magyarországon raboskodó Dér Csabának kellett volna megölnie

Vučić úgy véli: mindez hozzásegít ahhoz, hogy a fiatalokat otthon tartsák Szerbiában.

“A jövőben ez hozza meg a győzelmet és az eredményeket”

– szőtte tovább az álmot a szerb elnök, aki szerint hazája az elkövetkező időszakban Kína egyik kulcsfontosságú partnere lehet Európában.

Varga Szilveszter

Varga Szilveszter

1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője

Oszd meg az ismerőseiddel, ha tetszik a cikk

Facebook hozzászólások

Kedvelés a Facebookon

Facebook Pagelike Widget