Connect with us

Montenegró

REKORD DROGFOGÁS AZ USÁ-BAN: Az elkövetők Montenegróból származnak

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

MSC GAYANE
A cikk meghallgatása

Az amerikai hatóságok Philadelphia kikötőjében 16,5 tonnányi kokaint koboztak el június közepén. Az MSC Gayane nevet viselő hajó alapos átvizsgálása során további 1 tonna drog került elő. A lefoglalt kábítószer értéke 1,3 milliárd dollár. Az amerikai történelem egyik legnagyobb drogfogásának hátterében montenegrói bűnözők állnak.

Mekkora az akkora?

msc gayane dataAz MSC Gayane libériai zászló alatt érkezett Philadelphia kikötőjébe. A hajó legfelső szintje körülbelül akkora, mint három focipálya, lelátók nélkül, mert akkor három stadion lenne.

Az amerikai Vám- és Határőrség Hivatala (CBP) közölte, hogy június 26-án történelmi mennyiségű kokaint foglalt le, ami valójában

-a legnagyobb fogás az ország keleti partvidékén működő pennsylvaniai vámőrség 230 éves történetében.

A Gayane 2018-ban épült, és a genfi székhelyű, de Nápolyban alapított MSC (Mediterranean Shipping Company) működteti. A hajózási vállalat közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik az amerikai rendőrséggel és a kábítószer-ellenes hivatallal.

Az Alphaliner hajózási portál elemzői szerint az MSC műveleteinek megszakítása rendkívül káros lenne az Egyesült Államokba irányuló kereskedelemre.

Az MSC a legnagyobb konténerszállító, amely az USÁ-ba irányuló összes teher 13%-t viszi be. Ez a szám a Dél- és Közép- Amerikából származó áru esetében még nagyobb, az MSC ugyanis körülbelül 17%-t szakít ki a tortából.

Hogy jutott a hajóra a drog?

Az amerikai vámosok arra lettek figyelmesek, hogy néhány konténer fala megsérült. Ezt követően mintegy 15 ezer kábítószertégla került elő a hét sérült konténerből.

Az MSC Gayane május közepén indult Kolumbiából az Egyesült Államokba, de megállt Peruban, Panamában és a Bahamákon is.

Sajtójelentések szerint a hajót egyik éjszaka 14 kisebb hajó közelítette meg, amelyekről a szatyrokba rejtett drogot egy hálóba dobálták.

Ezt követően a hajó kapitánya 50 ezer dollárt kínált a legénység tagjainak, hogy a kábítószert a hálóból a hajóra emeljék, ami a jelek szerint meg is történt.

msc gayane dog

Több millió ember halálát okozhatta volna

William M. McSwain, pennsylvaniai ügyész Twitter bejegyzése szerint ilyen nagy mennyiségű kábítószerrel emberek millióinak a halála okozható.

Egyelőre nem világos, hogy a feladók az amerikai vagy az európai piacra szánták.

– Feltételezhető, hogy a drog egy része az Egyesült Államokban maradt volna, de a címzetteket inkább Európában kell keresni.

Ez igencsak valószínű, mert az MSC Gayane következő két állomása Hollandia és Franciaország.

Pedro Janer, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal volt tisztségviselője szerint a kábítószerfogást követően fejek fognak hullani az alvilágban, mert valakinek fizetnie kell a lebukásért.

Janer szerint a “főnökök néhány embert biztosan megvádolnak, ami azoknak az embereknek az életébe fog kerülni.”

A letartóztatások

A kábítószer nagy részének megtalálását követően az amerikai rendőrség letartóztatta a legénység két tagját, egyikük a kotori származású Ivan Đurašević.

msc gayane latest position philadelphia

Miután az amerikai hatóságok további egy tonna kokaint találtak, újabb három matrózt vettek őrizetbe a szintén montenegrói Boško Marković, Aleksandar Kavaj és Nenad Ilić személyében.

Az amerikai szövetségi szervek a legénység további tíz tagjának korlátozták a mozgását, ők is Montenegróból származnak.

– Köztük van a hajó kapitánya, az ugyancsak montenegrói származású Darko Roganović is.

Mindaddig megtiltották számukra, hogy elhagyják a hajót, amíg nem tisztázzák a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepüket.

A nyomozásba az amerikai Vám- és Határőrség Hivatala (CBP) mellett bekapcsolódott a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis ismertebb nevén az FBI is.

msc gayane cbp fbi 1

A nagy drogcsempészek

A szerb és a montenegrói bűnözök főleg a Latin- Amerikában előállított kokain Európába szállításában jeleskednek.

A szerb és a montenegrói csoportok szervezik a beszerzést és a szállítást, ezért közvetlen kapcsolatban állnak a termelőkkel, akikkel közösen úgynevezett “gyűjtőközpontokat” hoznak létre, ahonnan pusztító útjára indul a drog.

A balkáni bűnözők kapcsolatban állnak perui, kolumbiai és bolíviai dealerkkel is.

– Szervezettségüknek és “munkamódszereiknek” köszönhetően felveszik a versenyt a dél-amerikai narkó kartellekkel.

A kokaint általában Európának szánják

Radomir Popović, a szerb rendőrség kábítószer elleni szolgálatának tagja szerint főleg szerb kivándorlókról van szó, akik az őserdőben dolgoztak, de felverekedték magukat a drogkereskedelembe.

– A szerb maffia az utóbbi tizenöt évben nemzetközi csempészszervezeteket kezdett létrehozni,

és ezzel kezdetét vette a szerb és montenegrói csoportok együttműködése a dél-amerikai kartellekkel.

A Latin Amerikában előállított drog holland, spanyol vagy görög kikötőkbe érkezik.

Szakértők szerint a kokain az utóbbi időben azért irányul inkább Európába, mert az Egyesült Államokban leesett az ára, és jóval olcsóbb, mint az Ó-kontinensen.

A változást jól jelzi, hogy idén már 54 tonna kokaint foglaltak le Belgiumban, ami a többszöröse annak a 14 tonnának, amit 2014-ben egész évben koboztak el a belga hatóságok.

msc gayane police 1

Apáik is ezt csinálták

Egy másik szakértő szerint a csempészetnek komoly hagyományai vannak Montenegróban.

Ha csak a közelmúltra tekintünk vissza, akkor láthatjuk, hogy a cigaretta és az alkoholos italok csempészése jól jövedelmező foglalkozás volt, és

-magas pozíciókban lévő emberek is űzték, vagy űzik még ma is.

A járulékos kár

A drogszállítás és kábítószer kereskedelem esetében járulékos kárról is beszélhetünk, a szerb és montenegrói drogcsempészek ugyanis a megszerzett pénzt sok esetben otthon – Szerbiában és Montenegróban – szeretnék tisztára mosni.

– A bűnözők gyakran fektetnek az építőiparba,

másik kedvenc szórakozásuk pedig a korrupció, aminek a leküzdésére az Europol már munkacsoportot hozott létre.

Ez már önmagában is arra utal, hogy Európában komolyan tartanak a balkáni bűnözői csoportoktól, amelyek egyre jobban gázolnak bele a kábítószerkereskedelem posványába.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

The great mountain robber, the Slovak Robin Hood, Juraj Jánosík, came to mind because, according to the report of the Croatian national news agency, HINA, his descendants found refuge in Bosnia-Herzegovina The great mountain robber, the Slovak Robin Hood, Juraj Jánosík, came to mind because, according to the report of the Croatian national news agency, HINA, his descendants found refuge in Bosnia-Herzegovina
English4 hét telt el azóta

Jánosík in Bosnia, more precisely in Herzegovina

TartalomjegyzékMekkora az akkora?Hogy jutott a hajóra a drog?Több millió ember halálát okozhatta volnaA letartóztatásokA nagy drogcsempészekA kokaint általában Európának szánjákApáik...

Sportosan, de az évszaknak megfelelő öltözékben: Marko Đurić amerikai nagykövet és Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban / Sporty, but dressed for the season: US Ambassador Marko Đurić and Serbian President Aleksandar Vučić in New York Sportosan, de az évszaknak megfelelő öltözékben: Marko Đurić amerikai nagykövet és Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban / Sporty, but dressed for the season: US Ambassador Marko Đurić and Serbian President Aleksandar Vučić in New York
English1 hónap telt el azóta

Returning from America: Will the Ambassador become the Minister of Foreign Affairs or the Prime Minister?

TartalomjegyzékMekkora az akkora?Hogy jutott a hajóra a drog?Több millió ember halálát okozhatta volnaA letartóztatásokA nagy drogcsempészekA kokaint általában Európának szánjákApáik...

war hysteria or reality war hysteria or reality
English2 hónap telt el azóta

War Hysteria: Croatians Also Joining the Race

TartalomjegyzékMekkora az akkora?Hogy jutott a hajóra a drog?Több millió ember halálát okozhatta volnaA letartóztatásokA nagy drogcsempészekA kokaint általában Európának szánjákApáik...

The Serbian president shows where the gas enters Serbia, and the new gas pipeline starts from there The Serbian president shows where the gas enters Serbia, and the new gas pipeline starts from there
English2 hónap telt el azóta

New Gas Pipeline Under Construction Towards Hungary Between Niš and Horgos, Plans Underway

TartalomjegyzékMekkora az akkora?Hogy jutott a hajóra a drog?Több millió ember halálát okozhatta volnaA letartóztatásokA nagy drogcsempészekA kokaint általában Európának szánjákApáik...

ARCore searched for lithium in the Lopare area of ​​the Republika Srpska in Bosnia ARCore searched for lithium in the Lopare area of ​​the Republika Srpska in Bosnia
English2 hónap telt el azóta

Lithium was also found in the Republika Srpska in Bosnia, which is likely to go to Mercedes

TartalomjegyzékMekkora az akkora?Hogy jutott a hajóra a drog?Több millió ember halálát okozhatta volnaA letartóztatásokA nagy drogcsempészekA kokaint általában Európának szánjákApáik...

Egy hét legjava