REKORD DROGFOGÁS AZ USÁ-BAN: Az elkövetők Montenegróból származnak

Utolsó módosítás:

AlbanianArabicBelarusianBosnianBulgarianCatalanChinese (Simplified)CroatianCzechDanishDutchEnglishEstonianFinnishFrenchGeorgianGermanGreekHungarianIndonesianItalianJapaneseKoreanMacedonianPolishRomanianRussianSerbianSlovakSlovenianSpanishSwedishTeluguThaiTurkishUkrainian

Az amerikai hatóságok Philadelphia kikötőjében 16,5 tonnányi kokaint koboztak el június közepén. Az MSC Gayane nevet viselő hajó alapos átvizsgálása során további 1 tonna drog került elő. A lefoglalt kábítószer értéke 1,3 milliárd dollár. Az amerikai történelem egyik legnagyobb drogfogásának hátterében montenegrói bűnözők állnak.

Mekkora az akkora?

Az MSC Gayane libériai zászló alatt érkezett Philadelphia kikötőjébe. A hajó legfelső szintje körülbelül akkora, mint három focipálya, lelátók nélkül, mert akkor három stadion lenne.

Az amerikai Vám- és Határőrség Hivatala (CBP) közölte, hogy június 26-án történelmi mennyiségű kokaint foglalt le, ami valójában

a legnagyobb fogás az ország keleti partvidékén működő pennsylvaniai vámőrség 230 éves történetében.

A Gayane 2018-ban épült, és a genfi székhelyű, de Nápolyban alapított MSC (Mediterranean Shipping Company) működteti. A hajózási vállalat közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik az amerikai rendőrséggel és a kábítószer-ellenes hivatallal.

Az Alphaliner hajózási portál elemzői szerint az MSC műveleteinek megszakítása rendkívül káros lenne az Egyesült Államokba irányuló kereskedelemre.

Az MSC a legnagyobb konténerszállító, amely az USÁ-ba irányuló összes teher 13%-t viszi be. Ez a szám a Dél- és Közép-Amerikából származó áru esetében még nagyobb, az MSC ugyanis körülbelül 17%-t szakít ki a tortából.

Hogy jutott a hajóra a drog?

Az amerikai vámosok arra lettek figyelmesek, hogy néhány konténer fala megsérült. Ezt követően mintegy 15 ezer kábítószertégla került elő a hét sérült konténerből.

EZT OLVASTAD?  LÉGIHÍD: Budapest és Niš között indított járatokat az Air Serbia

Az MSC Gayane május közepén indult Kolumbiából az Egyesült Államokba, de megállt Peruban, Panamában és a Bahamákon is.

Sajtójelentések szerint a hajót egyik éjszaka 14 kisebb hajó közelítette meg, amelyekről a szatyrokba rejtett drogot egy hálóba dobálták.

Ezt követően a hajó kapitánya 50 ezer dollárt kínált a legénység tagjainak, hogy a kábítószert a hálóból a hajóra emeljék, ami a jelek szerint meg is történt.

Több millió ember halálát okozhatta volna

William M. McSwain, pennsylvaniai ügyész Twitter bejegyzése szerint ilyen nagy mennyiségű kábítószerrel emberek millióinak a halála okozható.

Egyelőre nem világos, hogy a feladók az amerikai vagy az európai piacra szánták.

Feltételezhető, hogy a drog egy része az Egyesült Államokban maradt volna, de a címzetteket inkább Európában kell keresni.
Ez igencsak valószínű, mert az MSC Gayane következő két állomása Hollandia és Franciaország.

Pedro Janer, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal volt tisztségviselője szerint a kábítószerfogást követően fejek fognak hullani az alvilágban, mert valakinek fizetnie kell a lebukásért.

Janer szerint a “főnökök néhány embert biztosan megvádolnak, ami azoknak az embereknek az életébe fog kerülni.”

A letartóztatások

A kábítószer nagy részének megtalálását követően az amerikai rendőrség letartóztatta a legénység két tagját, egyikük a kotori származású Ivan Đurašević.



Miután az amerikai hatóságok további egy tonna kokaint találtak, újabb három matrózt vettek őrizetbe a szintén montenegrói Boško Marković, Aleksandar Kavaj és Nenad Ilić személyében.

Az amerikai szövetségi szervek a legénység további tíz tagjának korlátozták a mozgását, ők is Montenegróból származnak.

Köztük van a hajó kapitánya, az ugyancsak montenegrói származású Darko Roganović is.

Mindaddig megtiltották számukra, hogy elhagyják a hajót, amíg nem tisztázzák a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepüket.

EZT OLVASTAD?  DELFINEK AZ ADRIÁN: A tenger az otthonuk, az emberek csak vendégek a vízben

A nyomozásba az amerikai Vám- és Határőrség Hivatala (CBP) mellett bekapcsolódott a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis ismertebb nevén az FBI is.

A nagy drogcsempészek

A szerb és a montenegrói bűnözök főleg a Latin-Amerikában előállított kokain Európába szállításában jeleskednek.

A szerb és a montenegrói csoportok szervezik a beszerzést és a szállítást, ezért közvetlen kapcsolatban állnak a termelőkkel, akikkel közösen úgynevezett “gyűjtőközpontokat” hoznak létre, ahonnan pusztító útjára indul a drog.

A balkáni bűnözők kapcsolatban állnak perui, kolumbiai és bolíviai dealerkkel is.

Szervezettségüknek és “munkamódszereiknek” köszönhetően felveszik a versenyt a dél-amerikai narkó kartellekkel.

A kokaint általában Európának szánják

Radomir Popović, a szerb rendőrség kábítószer elleni szolgálatának tagja szerint főleg szerb kivándorlókról van szó, akik az őserdőben dolgoztak, de felverekedték magukat a drogkereskedelembe.

A szerb maffia az utóbbi tizenöt évben nemzetközi csempészszervezeteket kezdett létrehozni,
és ezzel kezdetét vette a szerb és montenegrói csoportok együttműködése a dél-amerikai kartellekkel.

A Latin Amerikában előállított drog holland, spanyol vagy görög kikötőkbe érkezik.

Szakértők szerint a kokain az utóbbi időben azért irányul inkább Európába, mert az Egyesült Államokban leesett az ára, és jóval olcsóbb, mint az Ó-kontinensen.

A változást jól jelzi, hogy idén már 54 tonna kokaint foglaltak le Belgiumban, ami a többszöröse annak a 14 tonnának, amit 2014-ben egész évben koboztak el a belga hatóságok.

Apáik is ezt csinálták

Egy másik szakértő szerint a csempészetnek komoly hagyományai vannak Montenegróban.

EZT OLVASTAD?  Albán razzia Észak-Koszovóban, a szerb hadsereg harci készültségben

Ha csak a közelmúltra tekintünk vissza, akkor láthatjuk, hogy a cigaretta és az alkoholos italok csempészése jól jövedelmező foglalkozás volt, és

magas pozíciókban lévő emberek is űzték, vagy űzik még ma is.

A járulékos kár

A drogszállítás és kábítószer kereskedelem esetében járulékos kárról is beszélhetünk, a szerb és montenegrói drogcsempészek ugyanis a megszerzett pénzt sok esetben otthon – Szerbiában és Montenegróban – szeretnék tisztára mosni.

A bűnözők gyakran fektetnek az építőiparba,
másik kedvenc szórakozásuk pedig a korrupció, aminek a leküzdésére az Europol már munkacsoportot hozott létre.

Ez már önmagában is arra utal, hogy Európában komolyan tartanak a balkáni bűnözői csoportoktól, amelyek egyre jobban gázolnak bele a kábítószerkereskedelem posványába.

Varga Szilveszter

Varga Szilveszter

1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője

Mondd el a véleményedet!

Oszd meg a BALK-ot!