Connect with us

Horvátország

SZEX ÉS POLITIKA: Tito marsall 3 + 2 felesége

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A nagy vezérek és a nagy vezírek életének nem minden fejezete kerül be a tankönyvekbe. Nehogy megrontsa az ifjúságot. A volt jugoszláv diktátor szerelmi ügyeiről az “párt- és az istenadta” nép vajmi keveset tudott, mert ha tudott volna, az biztos nem tölti el büszkeséggel. Josip Broz Tito ugyanis klasszikus liliomtiprással kezdte szerelmi pályafutását, bár akkor még nem voltak olyan “fejlettek a törvények”, mint manapság.

A levelező tagozat

A szocialista Jugoszlávia életfogytiglani elnöke életében háromszor nősült, és öt feleséget fogyasztott el. Első felesége mindössze 13 éves volt, amikor Tito udvarolni kezdett neki, majd egy pravoszláv templomban el is vette. Ő volt az orosz származású Pelagija Denisovna Belousova–Polka, aki

-fiatal kora ellenére öt gyereket szült a kommunizmussal akkor még csak flörtölő férjének,

az öt gyerek közül azonban csak a Žarko névre hallgató maradt életben.

Tito első házassága egyáltalán nem volt lakodalmas menet, az édesanyját elkapta a spanyol nátha, apja alkoholista lett, amihez nagyban hozzájárult Josip Broz kokettálása a forradalmi eszmékkel. 1928-ban hat évre lecsukták, ezért a gazdasági világválság egybeesett a későbbi délszláv nagyvezér első magánéleti válságával. Polka asszony levélben vált el börtönben sínylődő férjétől, és visszatért szüleihez. Tito így levelező tagozaton bukta első házasságát.

A sztálini tisztogatás hatása a házasságra

A második asszony Anna Lusi Koening volt – és most következik egy igazi kommunista rémtörténet, ami kenterbe veri a Twin Peakset, és minden egyéb amerikai filmborzadályt. Anna Lusi Koening egy német elvtárs felesége volt, akit Hitler hatalomra kerülését követően lefogtak, és 15 évre börtönbe dugtak. A férfit Ernst Babrnak hívták, aki később – börtönben szerzett tapasztalatainak elismerése mellett – a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) államvédelmi minisztere lett.

Feleségét sikerült Moszkvába szöktetni, ahol az elvtársak Lucija Bauer névre keresztelték. A Valter álnevet viselő Tito 1936. október 13-án elvette Lusit, akiről egyelőre nem derült ki, hogy járt-e levelező tagozatra. Ám ez a házasság sem tartott sokáig. Tito, illetve Valter, a Komintern utasítására visszatért Jugoszláviába, felesége viszont Moszkvában maradt.

– Lusit 1937 októberében a szovjetek letartóztatták, és decemberben a Ljubljankában ki is végezték, mint német kémet.

Tito második feleleségéről nemigen maradt fenn fotó, viszont létezik az egybekelést igazoló házassági anyakönyvi kivonat.

Hitler atombombája

Tito nem sokat tétlenkedett, elvégre fiatal volt még, alig múlt 45 éves. Párizsban megismerkedett a szlovéniai származású Herta Haasszal, akivel 1940-ben Isztambulban találkoznak újra, amikor a kommunista mozgalomban futárként tevékenykedő nő hamisított útlevelet szállított Titónak.

– A történet romantikus fordulatot vett, és a szerelmespár Marija Šarić és ing. Slavko Babić álnéven tért vissza Zágrábba.

A krónikások házasságkötésről ugyan nem tudnak, viszont a kapcsolatból születő Mišo Broz később szép pályát futott be, 2004 és 2009 között Horvátország indonéziai nagykövete volt. Anyját az usztasák ugyan letartóztatták, de egy fogolycsere során 1943-ban sikerült kiszabadítani. Herta Haasért cserébe a partizánok elengedték azokat a német tudósokat, akik Bosznia- Hercegovinában kutattak urán után Hitler atombombájához.

Tito legkedvesebb kedvese

Tito hozzászokhatott, hogy a házasság és a fogság együtt jár, ezért ismét beszerelmesedett. Ezúttal a szívét egy francia nyelvet tanuló egyetemista lány rabolta el.

– Davorijanka Paunović nem csak fiatal volt, hanem állítólag “csoda dolgokat művelt az ágyban”,

és ennek a két dolognak köszönhetően felkeltette a vezér figyelmét is. Tito – aki akkor már a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkára volt – egy 1941-ben tartott illegális rádiótávíró-tanfolyamon fedezte fel a nála 28 évvel fiatalabb lányt, aki később Zdenka Horvat álnéven tevékenykedett. Ez egy tiltott és titkos szerelem volt a partizánok körében bevezetett szigorú erkölcsi normák közepette.

Davorijanka Paunović Zdenka állandóan Tito mellett volt, mint a főparancsnok személyi titkára. Részt vett a partizánok nagy meneteléseiben, ami megtörte az egészségét. Még a háború előtt tuberkulózisban betegedett meg, ami miatt Tito Moszkvába küldte gyógykezelésre. Zdenka csak részben gyógyult meg, és saját felelősségére visszatért Jugoszláviába, ahol 1946. május 1-én meghalt. Ez nagyon megrázta Titót, aki szűk családi körben – Zdenka szüleivel közösen – temette el legkedvesebb kedvesét a belgrádi rezidenciájának otthont adó Beli Dvorban, hogy mindig a közelében lehessen kedvesének.

Az utolsó női főszereplő

Az utolsó női főszereplő a délszláv népek nagy vezetőjének életében Jovanka Budisavljević volt, akit a boszniai Drvárban ismert meg a második világháború alatt. Jovanka fiatalon gyönyörű nő volt, és a háború után ebben a minőségében házvezetőnek szegődött a Beli Dvorba. Hat évnek kellett azonban eltelnie, hogy meghódítsa Tito szívét, és a marsall legismertebb felesége legyen. (Lásd a legfelső képet!) Jovanka azonban idővel veszített lánykori bájaiból, ezért Tito új szerelmi kalandokba bocsátkozott, ami megrontotta az “elnöki pár harmonikus házastársi életét”. Formálisan ugyan Tito haláláig együtt maradtak, Tito azonban az utolsó néhány évet már különválva töltötte tőle.

Tito feleségeinek listája ezzel teljes, a szeretők névsorával kapcsolatban azonban csak spekulációk léteznek, a pontos listával még adósak, és valószínűleg adósak is maradnak a történészek. Az viszont biztos, hogy

– Tito nemcsak a szép és fiatal kommunista és partizánlányokat szerette.

Minden erőfeszítés ellenére a feledés jótékony homálya fedi el örökre, hogy a volt jugoszláv elnök mennyire elmélyült kapcsolatokat ápolt Elizabeth Taylorral, Sophia Lorennel, Gina Lollobrogidával, valamint II. Erzsébet brit uralkodó húgával, Margit hercegnővel.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava