HORVÁT-MAGYAR: A splitieknek nem szóltak, hogy náluk lesz a meccs

Utolsó módosítás:

A következő horvát-magyar összecsapás állítólag Splitben lesz, a splitiek azonban erről a médiából értesültek. A hírt a Horvát Labdarúgó Szövetség (Hrvatski nogometni savez) jelentette meg, de előzőleg nem konzultáltak a dalmátokkal.

Az MTI szerdán este közölte, hogy Splitben rendezik a horvát és a magyar labdarúgó-válogatott októberi Európa-bajnoki selejtezőjét. A horvát szövetség szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy az ország második legnagyobb városában található Poljud Stadionban tartják a találkozót október 10-én, 20.45-től.

A spliti Slobodna Dalmacija megkereste a spliti Hajduk focicsapatot, hogy kommentálják a hírt. A válasz rövid volt.

Nekünk nem szóltak

Semmiféle hivatalos információt nem kaptunk a hírrel kapcsolatban, mi is a médiából értesültünk róla.

Nem sokkal az első reakciót követően megszólalt a spliti Hajduk igazgatóságának elnöke is. Marin Brbić szerint a Horvát Labdarúgó Szövetség “egyoldalú döntést” hozott.

Most először
Marin Brbić, a spliti Hajduk igazgatóságának elnöke: A szabályok szerint a nemzeti válogatott házigazdájára vonatkozó döntést a Horvát Labdarúgó Szövetségnek, mint szervezőnek, és a Hajduknak, mint házigazdának, közösen kellett volna meghoznia, függetlenül attól, hogy formálisan Split városa, mint a stadion tulajdonosa, szintén lehet házigazda. Most fordult elő először, hogy egy ilyen döntést semmiféle megállapodás nem előzött meg a klubbal, és tudomásom szerint Split városával sem.

Tény, hogy a horvát közvélemény megosztott azzal kapcsolatban, hogy a Horvát Labdarúgó Szövetség miként viszonyul a spliti Hajduk labdarúgó klubhoz, ezért a mostani egyoldalú döntés meggondolatlan, nem táplálja a másik iránti tiszteletet, és megoszlást idéz elő.

A bizalom építésének, valamint a jobb és minőségibb kapcsolatok ápolásának feltétele nem teremthető meg egy ilyen egyoldalú döntéssel, ami ráadásul kontraproduktív is.

Ez a döntés diszkreditálja azokat, akik készek a párbeszédre és a megállapodásra, velük szemben azokat hozza előnyösebb helyzetbe, akik a klub és a szövetség közötti összetűzés hívei – jegyzik meg mindezt a spliti klub háza táján.

Kizárólagos felelősség

A spliti Hajduk szerint ezért a mérkőzés megszervezéséért kizárólag a Horvát Labdarúgó Szövetségnek kell vállalnia a felelősséget, ha ezt a döntést annak a figyelmen kívül hagyásával hozta, amiről valójában beszélni és megállapodni kellene: az pedig a horvát labdarúgás jövője, valamint a tisztességes és átlátható viszonyok megteremtése, amiben a spliti Hajduk kimondottan érdekelt.

A magyar válogatott őszre negyedik alkalommal lép pályára Horvátországban. Ha minden úgy marad, ahogy a Horvát Labdarúgó Szövetség közölte, akkor a magyarok Splitben először szerepelnek, eddig ugyanis kétszer Zágráb, egyszer pedig Eszék adott otthont a mérkőzéseknek.

A két csapat budapesti mérkőzését március 24-én 2-1-re a magyarok nyerték. A selejtezőcsoport állása a május 11-i meccseket követően:

1. Magyarország       4  3 – 1     6- 4     9 pont
2. Szlovákia               3  2 – 1     7- 2     6
3. Horvátország        3  2 – 1     5- 4     6
4. Wales                     3  1 – 2     2- 3     3
5. Azerbajdzsán        3  – – 3     3-10    0



Varga Szilveszter

Varga Szilveszter

1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője

Mondd el a véleményedet!